
Az első érzés a filmmel kapcsolatban: már megint a Klónok háborúja?! MINEK?! A régi trilógiában az ötödik és hatodik rész közötti idő volt az amit unalomig használtak az alkotók (a játékok és könyvek tetemes része ekkor játszódott), úgy látszik az új trilógiában a második és harmadik rész közötti időszak a sláger. Oké, legyen. De minek kellett még egy Clone Wars? Hát már volt két rajzfilmszéria ebben a témában, amik szvsz nem is sikerültek rosszul. A temérdek játékról meg nem is beszélve. Na mindegy, Lucas papa nem úgy gondolkodik, mint én…
Szóval ismét visszatérünk az időkben amikor a Köztársaság elvetemült küzdelmet folytat a szeparatisták ellen. Anakin és Obi-Wan üldözi Dooku grófot és hű embereit (pl. Asajj Ventress és Grievous generális), miközben a háttérben a szálakat természetesen a Sith mester, Darth Sidious mozgatja. Szal’ zajlik az élet. Az aktuális hirig: elrabolják Jabba a Hut fiát (OMG!), a tettes természetesen Dooku és Ventress, a cél pedig, hogy a jedikre kenjék az egészet. Viszont hőseinket nem olyan fából faragják, hogy kifogjon rajtuk néhány buta droid és pár sith, főleg, hogy itt a segítség a legújabb hős, Ahsoka Tano személyében. Ennyit a történetről, a bejegyzésem további része arról fog szólni, hogy miért rossz ez a film. Szívesen beszélnék a jó dolgokról is, de olyanokat nem nagyon sikerült találni :(
ad1: a látványvilág
A film számítógépes grafikával készült, ami ismerve az aktuális trendet egyáltalán nem meglepő. Kár, hogy a végeredmény elég lehangoló. A látványvilág meglehetősen közepes. A szereplők úgy néznek ki, mint valami nyomi marionett bábuk, de ami rosszabb: kb. úgy is mozognak. A mozgásanimációk csapnivalóak, gyakorlatilag minden átmenett nélkül pillanatok alatt pozíciót váltanak, amit megtartanak pár másodpercig, aztán átváltanak egy másikra. Szörnyen fest “mozgásban”.
A robbanások szintén elég gyengécskék, kb. a Quake3-as színvonal. Az meg már nem tegnap volt…
A hátterek úgy nagyjából elmennek, bár túl sokféle nincs belőlük, sikerült a legkopárabb helyszíneket kiválasztani a galaxisban.
ad2: a cselekmény
Rövid leszek: BÁRGYÚ. Még az episode 1-2.-ben látottaknál is jobban. A célközönség egyértelműen a 12 év alatti korosztály, ez viszont az eredeti rajngók torkonszarása. Nagyon uncool, amikor Ahsoka Anakint “Sky srácnak” hívta az fizikailag fájt.
Tovább ront a dolgokon, hogy a filmben baromságokat mondanak. Pl. Anakint mesternek szólítják, holott csak a Sithek bosszújában nevezik ki annak. Azt is furcsáltam, hogy egyes klónoknak terepszínű “ruhájuk” volt. Ha itt volt nekik, akkor 30 évvel később az Endoron miért nincs? És sajnos további furcsaságok is vannak…
ad3: a magyar verzió
A fordítás nem lett a legjobb, egyáltalán nem. Nem tartom kizártnak, hogy a fentebb említett mesteres dolgot is esetleg a fordítónak köszönhetjük. Amúgy maga a szinkron az rendben van, a filmben megszokott hangok köszönnek vissza. Azt kicsit sajnálom, hogy Yoda jellegzetes angol beszédstílusát (megint) nem sikerült még csak részben sem visszaadni.
Nem tekintem hibának vagy negatívumnak, de furcsa volt az új stílusú zene is. A megszokott John Williams-féle dallamakat remixelték (változó végeredménnyel), viszont készültek újak is. Ezek keleties és metálos motívumokat vonultatnak fel. Nem mondanám őket igazából rossznak, csak kissé furcsák. Nem ezt szoktam meg a Csillagok Háborújától.
Summa summarum: nem sok jót vártam ettől az új Klónok háborújától és nem is kaptam tőle szinte semmi jót. Nézhetetlen szarnak nem titulálnám, de azért a régi rajongók kerüljék el, amennyire csak lehet (úgyse fogják, én sem tudtam megállni, hogy megnézzem). Tizenkét éven felüliek számára a megtekintése nem ajánlott. :P
P.s.: szerencsére Lucas apó sem teljesen hülye, elkezdődött az SW univerzum eddig legkevésbé ismert szegletének (a harmadik és negyedik rész közti húsz év) a bemutatása is: a héten megjelent a Force Unleashed c. játék (szinte minden létező konzolra), ami a maradék jedik kiirtását és Darth Vader titkos tanítványát hivatott bemutatni. Nem mellesleg a ps3/xbox360 verzió látványvilága fényévekkel veri a Klónok háborújáét…
Clone Wars trailer
Force Unleashed trailer
A Force Unleashed PC-re is kijön? Jó lenne, a KOTOR óta nem játszottam igazán eredeti Star Wars-játékkal (nem mintha olyan sokat játszanék :D)
Nincs egyenlőre tervbe véve PC verzió a Force Unleashed-ből.
Röviden és tömören: ez a mozi szar. Szerintem. Pocséklás igen, a javából. Nekem kissé színvonal és kultuszromboló is, de hát én vagyok ilyen kis “finomlelkű” biztos. :D
Én mikor megláttam ezt a plakátot, néztem egyet, hogy ez most komoly-e… Manapság szerintem ilyen animációval csak a legbénább gyerekrajzfilmeket szokták kihozni, azért egy Star Wars-”epizódtól” mást vártam volna.
Úgyhogy – bár a SW-t szeretem, de akkora fan nem vagyok, hogy minden új résznél rohanjak a moziba -, szerintem ez nekem kimarad.
A játékról meg pont most olvastam, hátha érdekel valakit (és még nem láttátok XD):
http://www.origo.hu/techbazis/szamitogep/20080922-force-unleashed-teszt-az-ero-a-konzolokkal-van.html
Moziünnepen lehet az utcán fényképezkedni Darth Vaderrel.
.
.
.
XDDDDDDDDDDDDD
Tényleg nem egy nagy szám, bár ezt speciel nem láttam, a Cartoon-on néztem egy darabig a sorozatot. Az eredeti trilógia, főleg a 4. és 5. rész jó, az új trilógiából nekem a 3. rész tetszett eredeti nyelven, a 2. rész elment, a 1. rész viszont iszonyatosan nagy suck lett.