07
Oct
08

xxxHolic: Kei

Kicsit megkésve, de végignéztem ezt a sorozatot is. Sajnos jóval előbb véget ért, mint számítottam rá, ez a 12+1 rész eléggé kevés. Szerencsére a mennyiségért cserébe a minőség bőségesen kárpótolt: az xxxHolic 2nd legalább ugyanolyan jó lett, mint az első széria.

A történet középpontjában ezúttal is Yuuko boszi “boltja” áll, ahol főszereplőnk Watanuki továbbra is részmunkaidős állását teljesíti. A sorozat ezúttal nem teljesen epizódikus felépítésű, ezúttal általában 2-3 rész alkot egy egységet, de egyes apróbb események csak később kapnak komolyabb jelentősséget. Tehát nagyon kell figyelni minden egyes rész, minden egyes apró mozzanatára.
Az anime továbbra is komolyan épít a japán mitológiára és összetett szimbólumrendszere van, ami kiegészülve a különleges rajzstílussal valami egészen különleges és művészi élményt ad a nézőnek. Ezt még tovább fokozza a hangulat, ami nagyon széles skálán mozog (ismét). Mondjuk a horror/thriller feeling jóval kevésbé jellemző, a félelmetes részek száma komolyan lecsökkent. Ezt mondjuk sajnálom, ez betudható annak, hogy jóval rövidebb a sorozat. Szerencsére misztérium továbbra is akad bőven, ezúttal is van min elgondolkodni a részek után. Persze nincs xxxHolic humor nélkül sem, a poénok és apró kiutalgatások végig jelen vannak, de ezúttal is készült egy epizód aminek a lényege főleg a nevetés (ezúttal nem hócsatáznak a szereplők, hanem mahjongoznak :D).

Az első sorozatból ismerős szereplők közül gyakorlatilag mindenki visszatért (legalább pár perc erejéig), de vannak újak is. A legfontosabb természetesen Kohane-chan, végülis az ő problémái adják a sorozat jelentős részében a központi témát. Doumeki nagypapája is visszatérő szereplő, sok minden kiderül családjuk múltjáról, de főleg a tanácsai miatt lett lényeges szereplő Haruka-san. Mivel a sorozat rövid, ezért a többi újoncot nem sikerült jobban megismerni, csak éppen annyira amennyire szükséges. Azért remélem, hogy egy esetleges harmadik sorozatban több is kiderül a macskalányról és a pókhölgyről. :)

A sorozat megvalósítása tulajdonképpen egy-az-egyben ugyanaz, mint az előző szériájé. A grafika különleges, bár szokni kell, mert nagyon távol áll a megszokottól. Animáció terén én mondjuk vártam volna egy kis fejlődést, de ez elmaradt. Az opening és az ending hangulatosra sikeredtek, de végülis semmi extra. A seiyuuk nagyot alakítottak, de ezt csak a rend kedvéért mondtam el, ez szinte természetes. :)

Összeségében teljesen meg vagyok elégedve a második xxxHolic sorozattal, de azt nagyon sajnálom, hogy ennyire rövid lett. Hogy lesz-e folytatás azt nem tudom, mert hangulatilag eléggé le lett zárva a Kei, de történetileg még biztos lenne mit mesélni, hiszen a manga még továbbra is fut. Lehet kénytelen leszek azt olvasni? Érdemes lenne, mert Watanuki, Doumeki, Mokona és a többiek kalandjai lebilincselően izgalmasak. Aki szereti a horrort és a misztériumot, érdekli a japán hitvilág és mindemellett még szeretne jókat is nevetni, annak tökéletes választás az xxxHolic. ;)


1 Response to “xxxHolic: Kei”


  1. 1 butyok13
    2009/07/08 at 14:10

    Az első sorozat után rögtön ezt is végignéztem. Nagyon jó lett, és bár nincs mangás alapom, jó pár részt el bírtam volna még nézegetni belőle. :)


Válasz




Bejegyzések kategóriái

Naptár

október 2008
M T W T F S S
« Sep   Nov »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031