“A város azelőtt csak úgy lüktetett az energiától; mocskos volt és veszedelmes, de csodálatos és eleven.
Mostanra minden megváltotott.
Lassú folyamat volt; a legtöbben fel se figyeltek rá, akik mégis, vállat vontak és beletörődtek.
Sokan a kényelmet választották… egyesek nem.
Ők a mi ügyfeleink.”

És mi vagyunk: a Futók. Feladatunk az információszállítás. Ugyanis az elektromos kommunikációt közel száz százalékos mértékben megfigyeli az uralkodó rezsim, ebben a rendőr (város)államban. Kamerák és lehallgatás mindenütt, aki meg szeretné őrizni titkait, az kénytelen a felhőkarcolók tetején közlekedő, akrobatikus képességekkel megáldott futók szolgáltatását igénybe venni.

A játékban Faith-et, egy fiatal és végtelenül agilis fiatal futót (runnert) irányítjuk, a történet központjában pedig egy szövevényes összeesküvés áll, melybe belekeverték a húgunkat, Kate-et (aki velünk ellentétben a tisztességes megélhetést választotta és rendőr lett). Mi ezt nem nézhetjük tétlenül, természetesen a segítségére sietünk, ám az egyszerű gyilkossági ügy mögött sokkal több rejtőzik, mind azt elsőre bárki gondolná…

A történetről legyen elég ennyi, nem akarok spoilerezni. Maga a sztori érdekes, főleg ha az ember igazán belemerül a részletekbe. Ehhez figyelmesen kell játszani, rengeteg adalék információra tehetünk szert, csak éppen le kell olvasnunk a monitorokról (főleg a liftekben érdemes figyelni a híreket, persze nem árt ha az ember tud a sorok között olvasni). A játék pályái között roppant stílusos rajzfilmszerű cell shaded átvezető jeleneteket láthatunk. Ezekre valaki azt mondta nekem a múltkor, hogy tisztára, mintha egy anime lenne. Hát… szerintem annyira nem, inkább a francia animációhoz áll közelebb. Igazából tökmindegy. Sokkal fontosabb, hogy nem csak látványra, de hangzásra is profik lettek ezek a jelentek, a játékban lévő szinkronhangok mindegyike borzasztóan profi. Nem minden nap hallani ennyire jó szinkronteljesítményt. Ehhez még pluszban hozzájárul az egészen ötletes szleng amiben beszélnek. A mentorunk Merc folyamatosan rádiókapcsolatban áll velünk (mint Allister és Zip a TR: Legendben) és szerintem nagyon jó dumája van. Általában egy FPS játékban nem a szereplőgárda a lényeg, ám itt ez az egyik fő erősség. Faith ugyan nem egy csinibaba, Lara Croftnak nem kell attól tartania, hogy lekerül a szobák falairól (bár azért idén lesz miért izgulnia, mert jön Bayonetta! ;Đ). Faith inkább egy érdekes szépség, akik szeretik a sportos lányokat, azoknak biztos be fog jönni. Persze nem csak külsőre, de belsőre is érdekes személyiség. Korszakalkotóan eredetinek nem mondanám, de helye van a híres cyberpunk lady-k örök panteonjában. Btw, megfigyletétek, hogy a legtöbb cyberpunk sztorikban mennyire jellemző a női főszereplő? Azt nem mondanám, hogy több, mint a férfi, de talán itt áll legközelebb egymáshoz a nemek aránya. Merc-ről már ejtettem pár szót, ő igazán nagy arc. A többi futó közül jobban megismerhetjük a szőke Celestet és a mindig gyanús Jacknife-ot, ők is jóval többek, mint elsőre látszanak… ;)

A játékot nehéz kategorizálni. A legegyszerűbb azt rámondani, hogy FPS (first person shooter). Ez ha csak azt vesszük, hogy a saját szemszögünkből látjuk a dolgokat akkor természetesen igaz. Viszont! A Mirror’s Edge NAGYON más, mint akármelyik eddigi más FPS, hiszen ezt akár egyetlen lövés nélkül is végig lehet vinni. A legnagyobb fegyverünk az ügyességünk és a sebességünk. Az esztelen lövöldözés, de a lopakodás sem kifizetődő – úgyis észrevesznek minket és a “kékek” mindig hatalmas túlerőben vannak. Faithnél alapból nincs is semmi fegyver, az öklein és a lábán kívül. Ha stukkert akarunk, akkor előbb le kell fegyvereznünk egy ellenfelet. Ennek megvan a maga művészete, főleg a jó időzítésen múlik minden. Az elvett (vagy hulláktól felvett) fegyverek tárkapacitás igencsak véges, utántöltésre mód nincsen. Mégcsak nem is látjuk hány skuló van benne. Egyszerűen nem cél végezni az ellenfelekkel, elég kikerülni őket, vagy elmenekülni előlük. Persze ha kedvünk tarja akkor le is szedhetjük őket, a rutinosabb FPS játékosok miután szereznek valakitől egy lőfegyvert (amikből jópár fajta van: pisztoly, kétfajta shotgun, géppisztoly, gépkarabély, sniper riffle) már viszonylag könnyedén kifingathatják az ellenségeket. Bár arra azért nem áll felkészülni, hogy sok helyen reménytelenül nagy a túlerő és folyamatos utánpótlást kapnak. Meg gyakran eleve esélyünk sincs, hogy lefegyverezzünk valakit, mert a másik három társa addig szitává lő minket. Továbbá ha fegyver van nálunk, akkor mozgékonyságunk jelentősen lecsökken, tehát nem vihetjük magunkkal a megszerzett gyilkolószerszámokat. Lényeg a lényeg: ebben a játékban többet ér az akrobatikus képesség, mint akármelyik gépkarabély.
Faith és cimborái pedig egyáltalán nem állnak hadilábon az akrobatikával. Aki tudja, hogy mi az a “parkour”, az nagyjából képben van azzal, hogy mire számíthat a ME-ben. Falonfutás, rohangálás, csúszkálás, óriási ugrások – mintha csak egy platformjátékkal lenne dolgunk. Ez így saját nézetből elég extrémnek tűnik (az is), de a dolog működik. Persze arra mindenki készüljön fel, hogy több tucatszor fogja halálra zúzni Faith-et, mire átvisz egy pályát. Meg vannak helyek ahol annyira cifra a megoldás, hogy az ember elsőre nem is gondolná. Hogy ezen kicsit könnyítsenek a készítők, bekapcsolható az ún. “runner’s vision”. Ez arra jó, hogy a továbbhaladáshoz szükséges objektumok (legyen az egy láda vagy akár egy vascső a falon) pirossá válnak ha a közelükbe érünk. Plusz ha lenyomjuk a “B” gombot akkor Faith arra fordítja a fejét, amerre mennünk kell. Ezek mind opcionális könnyítések, de néha nagyon hasznosak.

Nem beszéltem még a játék grafikájáról. A Mirror’s Edge már 720p-ben is iszonyatosan jól néz ki, köszönhetően elsősorban annak, hogy a látvány végtelenül letisztult. Igazán stílusosan van megalkotva az egész. A fő helyszínek (a háztetők) színvilága, “éterisége” borzasztóan tetszik. Sajnos a belső helyszínek viszont kicsit túl színesek lettek, szerencsére nem mind. Mindent összevetve a játék színvilága igazán szemet gyönyörködtető, a helyszínek profin lettek megvalósítva (azt a benyomást keltik, hogy egy megalopoliszban ezek tényleg így néznek ki), a különleges effektusok pedig különösen tetszetősek. Gondolok itt arra, hogy ha Faith kiér egy sötét helyről a napfényre akkor egy kicsit elvakul, a sötéthez is hozzá kell szoknia a szemnek, nagyon gyors futás közben csőlátása lesz és elmosódnak a tárgyak, és még sorolhatnám. Az ellenségek nem túlságosan változatosak (főleg rendőrök), de elég részletesen lettek megcsinálva. Mindemellett igencsak okosak is. Ésszel támadnak, mindig megpróbálnak körbevenni, fedezékből tüzelnek és még messziről is igencsak jól céloznak (főleg nehezebb fokozatokon).
A játék zenéje szintén profi munka, a minap már adtam belőle egy kis ízelítőt. Mondjuk a fő téma messze a legjobb az egész játékban, a pályákon felcsendülő dallamok között vannak jóval gyengébbek is. Sőt volt amelyiket egészen fülsértőnek találtam, de ez betudható annak, hogy nem nagyon csípem az elektromos zenét. De mindegy, mert a Mirror’s Edge theme annyira jó, hogy mindent hajlandó vagyok megbocsátani.

Lassan a bejegyzés végére érek, tehát ideje elmondani az általános tudnivalókat. Tavaly év vége felé jött ki a Mirror’s Edge (november közepe felé) és sajnos eladások tekintetében jóval az elvárások alatt teljesített. Úgy tűnik a Karácsony körüli játékdömpingben egyszerűen megfojtotta a többi AAA kategóriás cím, pedig elég tisztességes promóciót kapott ez is és a kritikák is rendre dícsérték (egytlen igazán komoly negatívum merült fel vele szemben, amit én is csak megerősíteni tudok: RÖVID és ezen nem segít a speed run mód és a versenyek sem). Az Electronic Arts azért nem hagyja teljesen veszni a dolgot, állítólag tavasszal lesz hozzá DLC + egyéb meglepetések. Újra fel lesz kicsit melegítve a téma, talán még rajzfilm is lesz. Hogy folytatás lesz-e? Egyenlőre erről nincsen semmi információ, de az EA-ot ismerve biztosan. Én reménykedem, tuti vevője lennék. Ugyanis a Város utopisztukis világa, ez a különleges cyberpunk környezet egyszerűen a rabjává tett + maga a koncepció is nagyon bejövős. Szóval nálam a Mirror’s Edge megér egy nagyon erős kilencest (fél pontot levontam a rövidsége miatt, felet pedig azért, mert ha az ember túl sokat játszik beleszédül és elkezd fájni a hasa).