
Már jó fél éve vadászom erre az ősrégi japán horrorfilmre, a minap végre rám mosolygott a szerencse, megtaláltam viszonylag nézhető VHS verzióban, ráadásul angol felirattal. De miért is érdekes ez a húsz éves horror? Shinji Mikami, a Resident Evil széria szülőatyja, ebből merített ihletett. Nem egész konkrétan a filmből, hanem az azonos című (és ugyanakkor megjelent) és cselekményű játékból. Nah, ezért voltam én erre kíváncsi. Különösebben nem voltak elvárásaim, de végül egész kellemesen csalódtam.
A történet nem túl bonyolult. Egy forgatócsoport a régóta elhagyatott Mamiya villába érkezik forgatni, a helyiek intése ellenére. Azért mennek oda, mert állítólag a tulajdonos, aki híres festő, még mielőtt meghalt volna, festett egy utolsó grandiózus freskót. Ezt hamar meg is találják, elkezdik restaurálni és megkezdik a forgatást. Aztán elkezdődnek a furcsaságok…
Szokásos tucathorror történet, a korabeli nyugati filmekhez képest olcsó megoldások, szokásos kínosan gagyi “japánságok”; viszont mégis tetszett. A színészek tűrhetőek voltak, a félelmetes hangulat megvolt, néha még meg is ijedtem (ez pedig nagyon ritkán fordul elő filmnézés közben, FŐLEG japán horrorfilmek nézése alatt). A zene kimondottan jó volt. Mamiya úrnő szelleme meg valami iszonyat durván nézett ki. Az egyik legijesztőbb, legbizarabb és legundorítóbb dolog volt amit mostanában láttam. Szóval mindent összevetve egy erős közepes horror a Sweet Home, aki szereti a műfajt, az nyugodtan nézze meg. Valamit aki tud még !!!JÓ!!! japán (vagy távolkeleti) horrorfilmet, az írja már le ide, legyen szíves! ;)
Ja és a Kört ne mondjátok, az nem számít jó japán horrorfilmnek.
Ju-on? :D
Hmm… jó. Akkor: olyan JÓ japán horrorfilmeket, amikben NEM szellemek ijesztegetnek.
De hát ebben is szellem volt, nem? :D
De igen. Pont ezért szeretnék végre már valami mást is látni. ;)
Nézd meg a Csellót! Ugyan ez is egy szellemes-ijesztgetős cucc, de a hatás garantált ;)
Btw nemszellemes japán horror? Létezik ilyen? ^^”
Én megnézem, de mond meg a tisztességes angol vagy japán nevét, hogy meg is tudjam keresni! ;D
http://www.imdb.com/title/tt0475532/
Szóval ez koreai? :o
Nem baj, ők általában jobb filmeket szoktak csinálni. THX!
…nem szellemes horror: ami nem szellemes az vírusos és/vagy testrészek életre keléséről/önálló akaratáról szól ebben a témában. És LOL. Pl. Vírus vagy valami ilyesmi néven futó aberrál cucc, ahol megőrülnek az emberek egy zöld trutyitól, de nem is attól, mert ez valami kísérlet…izé meg hozé…ennyire érthető a sztori is, amennyire le tudtam írni. Ja és az egész szinte egy kórházban zajlik, darabolnak és fröcsög a vér, meg a zöldvér ezerrel. Nem sok értelme volt. @_@
Én most passzolok… A Tale of two Sistert néztem legutoljára, az pszicho-thriller mellesleg, de az is koreai, nekem tetszett. http://www.imdb.com/title/tt0365376/
Na meg az Előérzet is. Azt láttad már? De az sem horror. XD http://www.imdb.com/title/tt0419280/
Nah hátha mégis tetszik valamelyik… ^^
Ja, és most nézem, hogy mindkettőnél megvan említve a szellem… ájemszorri, fáradt vagyok na. :P
Nem tartom különösebben jónak, de lehet hogy másnak tetszene: Jisatsu Circle. Heffán!
Köszi a tippeket. Majd le is csekkolok párat, de előbb ki kell gyógyulnom a RE5-ből. :)
Ezek ugyan drámák, de szintén koreai és japán produkciók. Egynémelyik szerintem betegebb, mint egy-egy horror film.
A Shi gan: http://us.imdb.com/title/tt0497986/ ma lesz a Duna tv-n 22:15 kezdettel.
Az Oldboy: http://us.imdb.com/title/tt0364569/ nem lesz mostanság, de nagyon érdekes film szerintem.
Illetve képzeld, lassan a végére érek a P13-nak. A VII. rész nagyon LOL. Telekinézis meg ilyenek, hát hogy jön az ide? Amúgy ami a legjobban bánt már itt, hogy el van baszva minden idősík és a szereplők ide-oda ugrálnak, magszűnik a távolság is szinte. Elég kiábrándító. :S
Az Oldboyt láttam már, nagyon tetszett. A P13 meg lesz még rosszabb is! ;(