Nagyon ritka, hogy úgy játszak egy játékkal, hogy ne ismerjem az előzményeit. Viszont a FEAR2-vel pont ez történt, az első részt kihagytam. Ennek nincs semmi különösebb oka, egyszerűen annyi, hogy amikor az aktuális volt (kb. 2005), akkor nem nagyon játszottam PC-n. Később ugyan konzolokra is megjelent, ám a róla látott videók nem voltak különösebben meggyőzőek. A folytatás viszont felkeltette a figyelmemet, a gamer365-ön és a GT-n is szinte csupa jót írtak róla, az EDGE is elég pozitívan értékelte, tehát gondoltam megér egy próbát. Úgyse játszottam mostanában horror FPS-sel.

A történet roppant szövevényes, de szerencsére úgy lett kitalálva, hogy aki nem játszott az első résszel, az is tökéletesen képben lesz a dolgokkal. Aki pedig ismerte és szerette az elsőt részt az duplán örülhet, mert a második epizód rengeteg eddig megválaszolatlan dologra ad magyarázatot. Nem akarok belemerülni a dolgokba, annyi a lényeg, hogy a sztori egyfajta szuperkatonák és a rejtélyes szellem, Alma, körül bonyolódik. A sztori érdekes, bár nem ártott volna, ha a dolgokat szinte nem csak kizárólag szöveges fájlokból olvashatjuk ki.
A játék kiváló horror hangulattal rendelkezik, a dolog pikantériáját pedig csak fokozza, hogy a készítők nem a nyugati, hanem a japán horrorfilmek világából merítettek ihletet. Alma megjelenését tekintve egy hamisíthatatlan yurei (http://en.wikipedia.org/wiki/Yurei), bár fehér “hálóing” helyett leginkább pucéran mászkál (amikor felnőtt alakban látható). A játék címe találóbb már nem is lehetne: a rettegés garantált, legalábbis én végigparáztam az egészet. A sötét helyszínek, a félelmetes hangeffektek, és a remek fényeffektek nagyon jól megalapozzák a hangulatot, és a játék készítői nagyon is jól értenek az ijesztegetéshez. Amikor nem természetfeletti erőkkel, vagy eltorzult lényekkel kell küzdenünk, hanem egyszerű katonákkal, akkor is garantált a magas adrenalin szint, ugyanis piszok jók az ellenségek. Az AI az egyik legjobb amivel mostanában találkoztam. Ésszel támadnak, keresik a fedezéket, kommunikálnak és segítik egymást. Az ember eleinte nem is tud velük mit kezdeni, annyira pofátlanul ügyesek. Az ember bemegy a szobába, lesből leszedi (érdemes lekapcsolni a zseblámpát ha nem akarunk idejekorán lebukni) az első ellenfelet, eddig oké. Utána viszont a társa gyorsan felborít valamit és fedezékből tüzel, miközben másik kettő érkezik (meghallották a zajt!), egy negyedik pedig egy távoli sarokból tüzel, hogy fedezze a többi előrenyomulását. A játékos próbál visszavonulni, amíg el nem vágják a kiutat, ám hátat fordítani csata közben felér egy öngyilkossággal. Próbálna szerencsétlen fedezékből tüzelni, de amint van egy jól védhető pont, egyből repülnek a gránátok… mit lehet tenni?Rátaposni az “Y” gombra, ami belassítja az időt (bullet time). Igen, FPS játékoktól szokatlan módon itt ilyet is lehet. Tulajdonképpen ez az egész játéknak a kulcsa.
Hiába a túlerő és a ravasz ellenfelek, esetleg a brutálisan fürge szörnyek; a bullet time segítségével mienk a nagy előny. Rohamoznak a replikák? Időlassít, gépkarabély előkap, gyorsan likvidálni az első hullámot. Nyakadba ugrana egy abonimation? Időlassít, shotgunnal headshot. Persze, hogy ne legyen túl egyszerű a dolog, a lassítás csak korlátozott mértékben áll rendelkezésünkre (bár idővel “regenerálódik”). Szóval nem lehet a végtelenségig használni, taktikázni kell, hogy mikor használjuk.
Az élményhez szükséges a megfelelő fegyverarzenál is. A FEAR2-ben nincs túl sok féle gyilkoló eszköz, ami amik vannak az többségükben remekül használható, bár a játékidő döntő többségében az ember a gépkarabéllyal fogja osztani a halált. Kivéve amikor nagyritkán elfogy hozzá a skuló, de ez azért annyira nem gyakori, feltéve ha ésszel játszik az ember. Egyszerre négy fegyver lehet nálunk, a gépkarabélyt és a mesterlövész puskát SOHA ne cseréljük le, de a többit nyugodtan cserélgessük, és akkor nem lesznek különösebb lőszer problémánk.
Hangulat – CHECK; gameplay – CHECK. Mi kell még? Szép grafika, valamint megfelelő audió. Ez utóbbi sima ügy: a zenék jók, a hangeffektek pedig egészen kiválóak. A grafika már kényesebb kérdés. Vannak jobb és gyengébb pillanatok is. Pl. az időlassítás iszonyatosan jól lett kivitelezve (tényleg látni kell, ezt nem lehet körülírni!), az ellenségek is jól lettek megcsinálva, a sérülések is királyul néznek ki, a terepet is tisztességesen lehet amortizálni, a fényeffektek is bitang jók. Viszont minden más csak közepes. A tereptárgyak és az egész környezet megvalósítása el van maradva pár évvel. Napjaink csoda FPS-ei mellett egyszerűen nem rúghat labdába. Persze nem csúnya játék a FEAR2, egyszerűen vannak szebbek is.

Szóval lehet, hogy nem ez a legszebb FPS a piacon, viszont mindenképpen a jobbak közül való. Aki szeretne egy igazán parás FPS-sel játszani az próbálja ki bátran.