Ugyan az utolsó néhány napban már szinte percről-percre változott, hogy végül tudok-e menni conra vagy sem, végül csak kikeveredtem. Szóval egy év után újra conon voltam, a szokásosnál alacsonyabb lelkesedéssel, ám végül egész jól telt el a hétvége.
Először is: rohadt fáradtan rajtolt az egész mutatvány részünkről, ugyanis barátnőm péntek éjjel még a jelmeze után rohangált és a bento versenyes dobozát csinálta, eme tevékenységét pedig hajnali ötkor tovább folytattta. Szal’ kb. egy zombi életkedvével érkeztem meg a pecsához, ahol irdatlan embertömeg várakozott arra, hogy bejusson (vagy egyáltalán jegyet kapjon). Mi is beálltunk a saját sorunkba, de az valamiért nem nagyon akart haladni 10:00 után sem. Mondom ez így nem fasza, szóval előreballagtam, hogy megnézzem miért nem megy a sor. Az indok pofonegyszerű: a többség fogta magát és nem állt be a sor végére (ami kb. 100 méterre volt a bejárattól), hanem egyből a kapuk előtt tömörülő tömegbe tolakodott be. Jólvan mondom, akkor mi is így csináljuk. Érdemes volt, mert öt percen belül benn voltunk (akik mögöttünk voltak a sorban és valószínűleg kivárták a bejutást, azok durván egy órával később jutottak be). Barátnőm elment felvenni a Queen Emeraldas jelmezét, én pedig elkezdtem mászkálni, ismerősöket keresni. A legelső akivel találkoztam azt hiszem Zsinder volt és a barátnője. Velük szombaton többször is összefutottam, egy pár kellemes szót mindig tudtunk váltani. A nagy körbemászkálás természetesen a pecsa szélén véget ért, ugyanis benn az épületben szombat délelőtt mindent megsemmisítő tömeg volt, én meg ebből ezúttal nem kértem. A konzolszobában csalódva nyugtáztam, hogy nincs Street Fighter 4, illetve semmi olyan amivel éppen akkor kedvem lett volna játszani (najó, Super Smash mindig jöhet, csak arra nagyon sokan vártak). Elnéztem még a nagysátorban lévő AS és Mondo pulthoz, mindenhol váltottam pár szót, aztán megjött Izu, akivel végülis egész nap elvoltunk. Konkrétan nem csináltunk nagyon semmit, csak mászkáltunk, néztük a cosplayeseket, illetve néhány emberkét elnézve megállapítottuk, hogy bizony nagy az isten állatkertje, de a kerítés túl alacsony. Programokra nem mentünk be, vásárolgatás nem nagyon volt részünkről (válságmenedzsment üzemmódban működtem a hétvégén, a szokásos pénznek talán még a tizedét sem költöttem el).
A nap során még számos ismerőssel sikerült összeakadni (SB, Olin, Marcsi, Réka, Annie, Csilla, Vash, Norbi, Peti és még biztosan mások is voltak, tőlük elnézést, hogy most nem jut eszembe a nevük :)); de azért sokan nem jöttek el pénz/időhiányra hivatkozva. Az ebéd szokás szerint a kínaiba volt. Délután volt ismét AS fórumtalálkozó, a szokásosan alacsony létszámmal, de végülis a hangulattal nem volt probléma, a lelkes rajongók pedig számos szerkesztőségi “titkot” megtudhattak, pl. hogy ősztől átalakul a magazin és ezentúl csak Bakugannal, yaoival és japán “öldmeganyád” együtesekkel fogunk foglalkozni. ;D
Mást nagyon nem tudok mondani a szombati napról, sőt a vasárnapiról se nagyon, mert sokmindent nem csináltam. XD Najó, azt mindenképp meg kell jegyeznem, hogy asszony második lett a bento versenyen, én pedig indultam csapatban a zenei kvíz versenyen. Erről egy kicsit bővebben: a bemondókislány nagyon aranyos volt, de maga a megtestesült őskáosz, néha nagyon megkavarta a versenyzőket (meg szerintem saját magát is ^^”), ami azért is necces volt, mert véleményem szerint iszonyat nehéz volt maga a kvíz. A húsz zenéből, jó ha nyolcat eltaláltunk, véleményem szerint irreálisan nehezeket kérdeztek. De ennek ellenére, mint ötlet nagyon jó volt és a megvalósítással sem voltak komolyabb problémák (gondolok itt arra, hogy nem volt túl halk a zene, meg ilyesmi). Amúgy nem tudom hányadikak lettünk, de tuti nem nyertünk semmit. XD
Mivel nem akarok sokat írni, de van pár olyan dolog amit mindenképp el kell mondani, ezért átkapcsolok távirati stílusba:
- A biztonsági őrök véleményem szerint teljesen normálisak voltak, csak tanúsítani kellett némi együttműködést, bár az vitathatatlan, hogy nagyon szigorúak voltak. Elkoboztak szinte minden fegyvernek látszó tárgyat, átnéztek szinte minden táskát és motoztak is. Élelmiszereket is vettek el, ezzel kapcsolatban viszont mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy fél liter folyadékot BÁRHOVÁ bevihetsz magaddal, amúgy ezt mondták is a szervezők asszem, de mégis volt aki a szemem látárra a sorban erővel megitta a maga itókáját.
- A con új elrendezése jobb volt mint eddig, érdemes volt kitelepíteni dolgokat az “udvarra”. Az épületben néha így is nagy nyomor volt, de nem ez volt a jellemző. Mondjuk a kinti sátrakban, ahol az árusok voltak iszonyatosan meleg volt, és néha ott is nagy volt a zsúfoltság. Jó lenne már egy új, nagyobb helyszín, ebben mindenki egyetértett akivel beszéltem.
- A DDR-t szerintem nem kéne erőltetni, vagy szabad téren kéne csinálni, vagy nem tudom mi lenne a jó megoldás. De vasárnap amikor a terem közelébe jártam elkezdett könnyezni a szemem és hányingerem lett, annyira mocskosul büdös volt a környéken.
- Idén is rengeteg volt a cosplay versenyző, meg nagyon sokan csak úgy paszióból beöltöztek (és nagyon sokan vannak még mindig akik alapból idiótán öltözködnek). Idén is volt néhány baromi jó jelmez, de olyan igazán látványosra nem emlékszem. A cp performance-okat nem néztem meg, majd talán youtube-ról megvaccsolom őket, de végülis olyan nagyon nem is érdekelnek. ^^
- Tombolt a tábla mánia. Én komolyan nem tudom mire jó ez (illetve de: feltűnési viszketegség), de voltak nagyon gázak, néhány félnótással igazán elbeszélgettem volna pár szó erejéig, hogy ennek miért is érzi szükségét. A legnagyobb asszem a yuri-s tábla volt, tőlük csak annyi kérdésem lett volna, ha már ennyire szeretik ezt, akkor ugye biztosan látták az igazi klasszikus yuri animéket (Oniisama E, Versailles no Bara, Utena, Marimite), és ugye tudják, hogy attól hogy két lány egymás punciját nyalja, az attól még egyáltalán nem yuri? A yaoi táblásoktól nem tennék fel kérdéseket, ők tudom, hogy reménytelenek, de majd talán majd kinövik. :3
Más így hirtelen nem jut eszembe a hétvégével kapcsolatban. Nem éreztem magam annyira rosszul, mint számítottam rá (sőt…), de ez mint általában inkább az ismerős arcoknak volt köszönhető, nem a programoknak meg hasonlóknak. Képek majd lesznek, Araniel csinált egy rakással.
Én úgy vagyok a connal, hogy mostmár sok újat nem tud mutatni. A szervezés egyre jobb, pl. ez a kinti sátoros megoldás eddig a legjobb, de maga a programok nem adnak semmi pluszt. Szinte mindenen voltam már, és mindent láttam már. AMVverseny és Ismerősök. Ha ezek nem lesznek conon akkor már nem is lesz számomra értelme kimenni.
Biztonságiakat sok helyen véleményeztem itt már tényleg csak pár gondolat és leszálok a témáról:
-amit írtál hogy bárhová be lehet vinni fél liter üdítőt az részben igaz, annyi kiegészítés hozzá, hogy elvileg csak úgy vihetnéd be, hogy a kupakot leadod a kapunál. Mert ha rajtavan és úgy dobja el valaki akor ha valaki rálép az igen megszívhatja,+ ha megtöltik vízzel akor remek kis buzogány bunyóba. Jobb helyeken így szokás, és elvileg a rendezvénybiztosítóknak is ezt képzik.(pont ma vizsgáztam le őrzésvédelemből, szal ebből képben vagyok)
A másik, hogy hamár elveszi akor meg kéne őriznie, de ehelyett szónélkül kivágja oldalra, mikor meg mennék vissza érte már rég felsöpörték, vagy megitták. Arról nem is beszélve, hogy míg egyesektől a piát meg a kaját is elvették, addig mások bicskától a bökőig mindent bevittek a táskába. A motozásról meg megint csak anniyt, hogy csak azt motozhatják meg akitől engedélyt is kérnek erre, de pl én mikor mentem be egyik embertől se láttam, hogy megkérdezték, hogy oké-e, +férfi őr nőket is letapperolt.
Viszont el volt számomra a con negatív mélypontja, hogy kivágták a kukába a célzóvizemet, innetől már remek szombati nap volt, rengeteg faszsággal, és hülyéskedéssel. :D
“…a Queen Emeraldas jelmezét…”
Remélem erről is készült fotó :O.
Jah és valamit elfelejtettem.
Maximálisan büszke vagyok magamra, amiért helybenrajzolós rajzversenyen a fiúk közül a legjobb, összességében 14. helyet szereztem meg 20 pontal. Köszönöm mindenkinek aki szavazott. És eben az a poén, hogy egy punk kapálógépező pálciakemberrel, és pár gitározó, doboló felhővel értem el ezt az eredményt :D, akárcsak Chris barátom aki a második legjobb lett a fiúk között a random firkálatával.
Azt hiszem nem a tehetség, hanem a lolfaktor emelte a pontjaink számát, ami vicces, bár gondolom a komoly versenyzők annyira nem díjjazzák :P
Traumus:
Az én pakkomban van egy, de azt sajna csak settiben kaptuk el, pedig az a CP elég rendesen büntetett!!!!
Van róla kép, csak Araniel van olyan szemét, hogy nem adja addig oda őket Shearernek, amíg a saját blogjába fel nem teszi :P
De ígérem hamarosan átküldöm őket :)
Táblamánia… A legutóbbi conon, amire elnéztem, alig párat láttam. Azóta tényleg így elszaporodtak? Hát ez gáz.
Elszaporodtak bizony. Mi a csapattal láttunk olyat, hogy már pénzt kért egy ölelésért. 0_0 Azt se értem… ennyire szeretethiányuk van azoknak a ZIZÉKNEK? (Valamiért a hozzájuk hasonlókat sose tudtam normális emberként kezelni…) Meg ott voltak ezek az elveszett karakterek “18+os felhasználásra”… Züllünk züllünk.
Én conra maximum a társaság miatt mentem el eddig, na persze az elsőn hajtott a kíváncsiság a programok miatt is. Az ideit kihagytam, s nagyon nem is szándékozok elmenni a többire sem.
Be nincs kedvem menni, annyira nem vonzanak sem a programok, sem a bazár, az ismerősök meg a tavalyin szépen otthagytak (pár kivétellel), így az is kiesik.
Pár cosplay fotót láttam, voltak jók, s bizony akadt egy-két mókásan gagyi.
Melissa (Wagamama Capriccio, a tökszoknyás csaj) különösen tetszett – volna, ha kicsit jobban odafigyelnek rá…
Viszont az egzotikus táncoslány, na meg a fekete ruhás CC eléggé hazahoznám kategória volt, legalábbis képről.
Mi az a tábla mánia?
@Renomus:
“I love yaoi”, “I love yuri”, “Free hug!”, “Legyél a gazdim!”, “Hol van Ken-chan?”
Erre tessék gondolni.
Volt egy (illetve nem biztos, hogy csak egy) különösen fájdalmas is, aki pénzt koldult, valami ilyesmi volt: “vagy beszélgess velem, vagy adj 10 forintot”. Valaki adott is neki pénzt. Bár… lehet én is inkább pénzt adtam volna neki beszélgetés helyett. XD
Bár viccen kívül: el kellett volna dumcsizni pár tábla otakuval, biztos tanulságos élmény lett volna.