13
aug
10

AnimeStars magazin – GAME OVER. CONTINUE? [YES] NO

Kedves AnimeStars olvasók!

Így a 22. számunk megjelenése előtt egy fontos bejelentést szeretnénk tenni. Hosszas átgondolás, álmatlan éjszaka és egyeztetés után arra a döntésre jutottunk, hogy az AnimeStars Magazin 3,5 év után megszűnik létezni mint önálló magazin, és novembertől a Mondo magazinnal együtt próbáljuk közösen kiszolgálni az igényeiteket. Mivel a két magazin arculata és stílusa különbözik egymástól, a legjobb megoldásnak azt találtuk, hogy az AS egy külön blokkot fog kapni a Mondón belül. Ennek pontos mennyisége még megbeszélés alatt áll, de az biztos, hogy találkozhattok majd velünk továbbra is, ráadásul havonta.

Az első kérdés, ami mindenkiben felmerülhet, a „miért”. A válasz amilyen összetett, olyan egyszerű is: a mai magyar magazin piacon, ahol egyre több lap szűnik meg, egyre csökkenek az eladások, mind az AS mind a Mondo harcol azért, hogy fennmaradhasson, és továbbra is kielégíthesse a Ti igényeiteket. Az AS mindig is kis példányszámban működött, és ilyen szinten a maximális gazdasági célunk mindig is a költségek visszatermelése volt. De ezt sajnos a végtelenségig nem lehet folytatni, hiszen egy magazin kiadása nem egyenlő egy fansite működtetésével, és ebben a helyzetben jobbnak láttuk, ha az AS „beköltözik” a Mondóba, és így egyesítjük erőinket.

Reméljük azok, akik eddig csak Mondót olvastak, örömmel fogják majd üdvözölni a változást, hiszen megismerkedhetnek az AS-team tehetséges tagjaival, és számos újdonságban lehet részük. Bizakodunk benne, hogy azok, akik eddig csak az AS-t vették, továbbra is követnek minket, ezentúl hónapról-hónapra, a Mondóban is. Az AS cikkírói ezentúl a Mondo magazinban is megvillanthatják tehetségüket, ahol számos rovatunk fog folytatódni, a cikkeink a megszokott stílusban fognak íródni, a dizájn tekintetében is igyekszünk hűek maradni az eddigiekhez. Természetesen újdonságokkal is készülünk. A két magazin egyesülése lévén egy olyan sajtóorgánum születése vált lehetővé, ami tényleg képes minden hazai anime/manga/Japán rajongó igényeit kiszolgálni. Egy olyan magazin, ami hosszú távon is életképes, és azért készül, hogy hónapról-hónapra Titeket szórakoztasson.

A változásról igyekszünk a lehető legtöbb helyen megjelenni és értesíteni az olvasókat. Az előfizetőinket érintő változás: akiknek a 22. számunk után is élő AS előfizetése lesz, azoknak szeretnénk felajánlani, hogy novembertől a Mondo magazint kapják az AS helyett, annyi számot, ahányra még érvényes az előfizetés. Akiknek eddig is volt mindkét magazinra előfizetésük vagy ebben a formában nem szeretnének a Mondo előfizetésre váltani, azokkal leegyeztetjük e-mailben a visszafizetési lehetőségeket. Érdeklődni a // rendeles@asmagazin.hu

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.

e-mailcímen lehet.

És végül néhány fontos infó az AS utolsó számáról: augusztus 19, csütörtökön (de 21-én szombaton biztosan, még a nyomdától függ) fog megjelenni az újságosoknál, sok-sok érdekességgel, exkluzív interjúkkal, Bleach és D’espairsRay poszterrel, szóval érdemes lesz még utoljára megvenni minket, ezt megígérhetjük! Előfizetőink augusztus 19-24 között fogják megkapni a magazint, akinek nem érne oda ebben az időtartamban, az kérjük, időben jelezze! Hamarosan bepillantó és tartalom is olvasható lesz a megszokott helyeken.

Keczeli Péter főszerkesztő

Tudom, hogy az utóbbi időben erősen hanyagoltam a blogomat, de egyszerűen nem volt időm rá, se nagyon energiám. Hogy ezentúl lesz-e? Még nem tudom. Mindenesetre aki erre jár, és olvasta ezt a hírt, az nyugodtan leírhatja a véleményét és a kérdéseit. Válaszolni fogok mindenre. ~shearer


5 Válaszokr to “AnimeStars magazin – GAME OVER. CONTINUE? [YES] NO”


  1. 2010/08/13 - 11:31

    Kár.

    Jó volt, hogy volt két magazin is a piacon.

    Amúgy is terveztem levadászni a régi példányokat, kiváncsi vagyok, lesz-e (van-e) remittendacsomag-rendelés.

    Ugyanígy kiváncsi vagyok, milyen lesz a csillagos mondó.

  2. 2010/08/13 - 11:35

    A régi AS-ek megvásárolhatóak továbbra is, egyedül az első kettő olyan, hogy már nagyon-nagyon kevés van belőle.

  3. 3 Mascamaru
    2010/08/13 - 23:47

    Ejj, egy kicsit sajnálom hisz ez a magazin színvonalasabb volt a Mondónál. Így már biztos nem lesz ugyanolyan.

  4. 4 Móci
    2010/08/16 - 09:25

    Sejtettem, hogy lesz valami, de erre azért nem számítottam. Értem én az anyagi indokokat, de
    akkor sem tetszik ez az egyesülés. Pont az volt a jó eddig, hogy míg a Mondo elég szar színvonalat képviselt (szerintem, és igenis beleolvastam, nem csak a hasamra ütök), addig az AS legalább egy értelmes lap volt. Erre nesztek…
    Mindegy, ez van. Én viszont az új újságot nem fogom venni, az fix.

    Akinek kellenek régi AS számok (majdnem mind megvan, talán egy tavaly nyári hiányzik), írjon bátran, megegyezünk! (mc1@freemail.hu)


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Bejegyzések kategóriái

Naptár

augusztus 2010
H K S C P S V
« ápr   okt »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.