Holy shit! Új blogpost?! Bizony, de nem tőlem. SlyZero time, again.

Kousaka Kyosuke egy teljesen átlagos japán középiskolás (ki hitte volna?), akinek unalmas hétköznapjait leginkább a húgával való, hol siralmas, hol gyakorlatilag nem is létező viszonya határozza meg. Az említett kistesó, Kirino, ugyanis nemcsak hogy a legrosszabb korban (14 éves) van, de minden jel szerint szívből rühelli bátyját.

Egy nap azonban hősünk egy gazdátlan anime DVD-t (pontosabban egy anime DVD tokjában, jó okkal, elrejtett játékot) talál a házban, és rövid nyomozás után kideríti, hogy ez bizony a kishúgáé aki (társadalmi és családi okok miatt titokban, lásd később) otaku, és, korához képest szokatlan női kisugárzását felhasználva, modellkedésből szerzi meg a limitált kiadású mangákra, animékre, játékokra, erogékre és egyéb cuccokra valót. Ami viszont majdnem ennyire aggasztó, hogy gyűjteménye csakis és kizárólag olyan darabokból áll, amelyeknek központi témája a kishúgok és idősebb fiútestvérük közötti, tiltott szerelem (igazából 99%-ban incest-hentai játékok).

Kyousuke persze azért annyira nem átlagos japán, hogy családon belüli szaporodással próbálja meg két generáción belül elérni a mangafigurák anatómiai sajátosságait, és Kirino is van annyira tsundere, hogy elmondja a játéknak semmi köze a valósághoz, hogy ő valójában a cuki kishúgokat kedveli, és hogy véletlenül sem azért vette fel azt a kurvás egyrészest, mert ha netán el találna esni  benne, akkor a bátyja pont láthatja milyen melltartót is vett fel aznap.

Így aztán gyorsan megállapodnak, hogy a kiscsaj hobbiját titokban tartják az otakukra leginkább a társadalom rákfenéjeként tekintő anyjuk, és a családon belüli erőszakot főállásban művelő, konzervatív édesapjuk előtt.

Fushimi Tsukasa ügyesen meglovagolva a trendet, miszerint a családon belüli szaporodást a gyakorlatból lassan elméletbe is kezdték átültetni, 2008-ban, Ore no Imouto ga Konna ni Kawaii Wake ga Nai címen (röviden: Oreimo) útjára indította saját light novel (magyar fordításban: takarékosan megírt konzumhulladék) sorozatát, amelyből nem sokkal később manga, és, ha minden igaz, jelen sorok olvasása közben már anime és fél tucat egyéb maszturbációs segédeszköz is készült. Bár, a szerző saját bevallása szerint a történetben nem lesz családon belüli szaporodás, ennek némiképp ellentmond a tény, hogy a hamarosan piacra kerülő randi szimulátorban (amihez külön 2D-s motort fejlesztettek!), Kyousuke bőrébe bújva, ugyan az össze s csajt felszedhetjük, de valamiért csak Kirinóval reklámozzák a játékot. Meg hát pénz beszél ugyebár, és mivel az Oreimonak Nyugaton még nagyobb rajongóbázisa van, mint Keleten, ezért a rajongók reménykednek, hogy a fenti mondatot ő se gondolta komolyan, és még véletlenül se akarja elsütni a „nem is vérszerinti testvérek”, közutálatnak örvendő kliséjét.

Node, eme kis kitérő után, térjünk vissza a történethez, pontosabban annak szereplőihez:

Itt van mindjárt az említett hugica Kirino. Tipikus tsundere, ebből kifolyólag annyira szimpatikus, hogy az ember legszívesebben befizetné egy komplett holokausztra, legfeljebb a gázkamrát hagyná ki, nehogy a korai halál rontson a krematórium élményén. Saját bevallása szerint egy csöppet sem kedveli a testvérét, aminek csak egy picit mond ellent, hogy szó szerint belebetegszik a távollétébe, és betegesen féltékeny minden szóba jöhető riválisára.  Egyébiránt nagyon aranyosan néz ki, kitűnő tanuló, élsportoló. Hobbija a manga/anime, regényírás, és hogy mondvacsinált okokkal love-hotelekbe rángassa el testvérét.

Fivére Kyousuke amolyan (helyi Kyon pótlék gyanánt) „két lábbal állok a Földön” karakter. Nagyon szeretne javítani a húgával való viszonyán, de hiába húzza ki Kirinot rendszeresen a legkülönfélébb slamasztikákból, úgy érzi, kapcsolatuk egy fikarcnyit sem akar javulni. Egyébiránt erős szemüvegfétise van, és minden vágya egy nyugalmas élet.

A szülőkről csak annyit, hogy apuci rendőr, és főállásban gyakorolja a családon belüli erőszakot (+ egy a „fegyveres testületben szolgálók biztos szarrá verik otthon az asszonyt és a gyerekeket” sablonnak) intelligenciájára pedig jellemző, hogy amikor megtalálja lánya gyűjteményét, akkor a „Kefélnivaló Hugicák” és a „Hogyan Csábítsuk El Bátyánkat Öt Lépésben” kaliberű címek olvasatán csak azon sopánkodik, mekkora otaku a lánya…

Anyuci funkciója nagyjából ki merül abban, hogy a családra főz.

Manami, Kyousuke gyermekkori barátja, az átlagos (ami a szerző értelmezése szerint a gyökér szinonimája) nőnemű lény két lábon járó megtestesülése, plusz még szemüveges is. Ebből kifolyólag elsődleges rivális mindenki számára, aki főhősünk szívére pályázik. Pechére, bár Kyousuke nagyon közeli barátjának tartja és racionális énje szerint tökéletes feleség lenne belőle, mégsem érez iránta vonzalmat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a srác háremének többi tagja ne kezelje ősellenségként szegény csajt. (Vagy hogy neki drukkoljon az egész 4chan.)

Ayase Kirino legjobb barátnőjeként aposztrofálja magát. Kedves, aranyos, segítőkész, ebből a rutinosabbaknak máris leeshetett, hogy a pszichopaták (szaknyelven: yandere-k) népes táborát gazdagítja, és, ilyetén módon, egy két lábon járó biztonsági kockázat Kyousukére nézve. Személyes meggyőződése, hogy bizonyára az ördögi bátyó állította át kishúgát a sötét oldalra.

Kuroneko, polgári nevén Gokou Ruri, Kirino első és legjobb otaku barátnője, aki, lévén maga is tsundere, kiváló társaságot nyújt a lánynak valahányszor oda-vissza anyázáshoz szottyan kedve. Egyébiránt gótloli, és a karaktersablonjából legfeljebb annyiban tör ki, hogy a valódi gótokhoz hasonlóan ő is teljesen életképtelen és antiszociális a saját mikrokörnyezetén kívül. Saját bevallása szerint legalább annyira szereti Kyousokét, mint a kishúga (ezt bizonyítandó ő is egy kanál vízben meg tudná fojtani Manamit) és későbbiek során legalább annyiszor is veszi igénybe a srác segítségét, mondjuk, hogy barátokat szerezzen, vagy hogy hentai játékot programozzon…

Akit érdemes lehet még megemlíteni az Saori, aki egyfajta mentorként vezeti be Kirinot az otakuk társadalmába (plusz poén, hogy ő maga nem is otaku, hanem egy teljesen normális nő, aki személyes okokból vegyül a japán társadalom páriáival). A többiekkel (pl.: egy intim kapcsolatukat nyíltan felvállaló testvérpárral, vagy Manami nagyapjával, aki már most vejeként tekint Kyousukéra) inkább nem foglalkoznék, mert az olvasók fele már valószínűleg így is kihullott…

…szóval térjünk át a grafikai kivitelezésre, amivel kapcsolatban nem árt megemlíteni, hogy a könyveket és a képregényeket két különböző ember illusztrálta. Előbbi egy Kanzaki Hiro nevű illető lelkén szárad, akinek nagyjából ebből is áll a teljes, szakmai önéletrajza; utóbbit azonban Ikeda Sakura követte el, akinek munkásága idáig jórészt hentaiokra terjedt ki (jobb doujin rajzoló csapatok tanulmányozzák is a munkáit referencia gyanánt). Nekem a manga szimpatikusabb, mivel ott legalább aranyosak a szereplők, és Kirino, százmillió arckifejezésének hála, legalább humorforrásként megállja a helyét. (Kölün megemlíteném, hogy maga Fushimi is meglepődött, milyen élettelteiek és szerethetőek lettek figurái a képregény verzióban, és saját bevallása szerint ez ki is hatott a későbbi kötetekre.) Sajnos az anime készítői nem így vélekedtek, és inkább Kanazaki képeire alapoznak.

Mindegy, az animált verzióból úgyis tervezek majd egy külön kritikát.

És végezetül a történetvezetés. Nos, akinek nem esett volna le eddig, a történet jól bevált sablonok egymásba fűzéséből, ritkán kiforgatásából áll. Ennek egyik nagy hátránya, hogy a történet eleje, amíg lefutják a kötelező köröket, meglehetősen vontatott, vagy inkább déjà vu érzésekkel telezsúfolt. Ha viszont elérkezünk a fordulópontig, amikor Kirino egy kötet erejére elhúz az Egyesült Államokba lolikat molesztálni, akkor a továbbiakban már egész szórakoztató sztorit kapunk. Vagy csak a tsundere távolléte esik jobban lelkünknek, mint fuldoklónak a friss levegő, és a végén már-már Kánaánként várt cliffhanger („Kyousuke be my boyfriend! by Kirino”) még az érdeklődésünket is képes felkelteni, amíg a szokásos fordulat agyon nem fogja csapni a következő kötet első mondatában.

Összességében tehát kapunk egy sablonokból építkező, de azokat legalább jól felhasználó történetet, aminek legnagyobb hátránya az, hogy elég lassan, és érdektelenül indul, de ha átrágjuk magunkat az első négy kötet történésein, akkor a legutóbbi kettőn már tényleg jól lehet szórakozni. Ja, és hogy a címszereplő valami kurva idegesítőre sikeredett.

Én mindenestre szurkolok, hogy Kirino valami drogos pornószínésznőként végezze, mielőtt felvágj az ereit. Kyousuke pedig összejöhetne mondjuk Minamival, hogy végre normális élete lehessen.

Kedves AnimeStars olvasók!

Így a 22. számunk megjelenése előtt egy fontos bejelentést szeretnénk tenni. Hosszas átgondolás, álmatlan éjszaka és egyeztetés után arra a döntésre jutottunk, hogy az AnimeStars Magazin 3,5 év után megszűnik létezni mint önálló magazin, és novembertől a Mondo magazinnal együtt próbáljuk közösen kiszolgálni az igényeiteket. Mivel a két magazin arculata és stílusa különbözik egymástól, a legjobb megoldásnak azt találtuk, hogy az AS egy külön blokkot fog kapni a Mondón belül. Ennek pontos mennyisége még megbeszélés alatt áll, de az biztos, hogy találkozhattok majd velünk továbbra is, ráadásul havonta.

Az első kérdés, ami mindenkiben felmerülhet, a „miért”. A válasz amilyen összetett, olyan egyszerű is: a mai magyar magazin piacon, ahol egyre több lap szűnik meg, egyre csökkenek az eladások, mind az AS mind a Mondo harcol azért, hogy fennmaradhasson, és továbbra is kielégíthesse a Ti igényeiteket. Az AS mindig is kis példányszámban működött, és ilyen szinten a maximális gazdasági célunk mindig is a költségek visszatermelése volt. De ezt sajnos a végtelenségig nem lehet folytatni, hiszen egy magazin kiadása nem egyenlő egy fansite működtetésével, és ebben a helyzetben jobbnak láttuk, ha az AS „beköltözik” a Mondóba, és így egyesítjük erőinket.

Reméljük azok, akik eddig csak Mondót olvastak, örömmel fogják majd üdvözölni a változást, hiszen megismerkedhetnek az AS-team tehetséges tagjaival, és számos újdonságban lehet részük. Bizakodunk benne, hogy azok, akik eddig csak az AS-t vették, továbbra is követnek minket, ezentúl hónapról-hónapra, a Mondóban is. Az AS cikkírói ezentúl a Mondo magazinban is megvillanthatják tehetségüket, ahol számos rovatunk fog folytatódni, a cikkeink a megszokott stílusban fognak íródni, a dizájn tekintetében is igyekszünk hűek maradni az eddigiekhez. Természetesen újdonságokkal is készülünk. A két magazin egyesülése lévén egy olyan sajtóorgánum születése vált lehetővé, ami tényleg képes minden hazai anime/manga/Japán rajongó igényeit kiszolgálni. Egy olyan magazin, ami hosszú távon is életképes, és azért készül, hogy hónapról-hónapra Titeket szórakoztasson.

A változásról igyekszünk a lehető legtöbb helyen megjelenni és értesíteni az olvasókat. Az előfizetőinket érintő változás: akiknek a 22. számunk után is élő AS előfizetése lesz, azoknak szeretnénk felajánlani, hogy novembertől a Mondo magazint kapják az AS helyett, annyi számot, ahányra még érvényes az előfizetés. Akiknek eddig is volt mindkét magazinra előfizetésük vagy ebben a formában nem szeretnének a Mondo előfizetésre váltani, azokkal leegyeztetjük e-mailben a visszafizetési lehetőségeket. Érdeklődni a // rendeles@asmagazin.hu

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.

e-mailcímen lehet.

És végül néhány fontos infó az AS utolsó számáról: augusztus 19, csütörtökön (de 21-én szombaton biztosan, még a nyomdától függ) fog megjelenni az újságosoknál, sok-sok érdekességgel, exkluzív interjúkkal, Bleach és D’espairsRay poszterrel, szóval érdemes lesz még utoljára megvenni minket, ezt megígérhetjük! Előfizetőink augusztus 19-24 között fogják megkapni a magazint, akinek nem érne oda ebben az időtartamban, az kérjük, időben jelezze! Hamarosan bepillantó és tartalom is olvasható lesz a megszokott helyeken.

Keczeli Péter főszerkesztő

Tudom, hogy az utóbbi időben erősen hanyagoltam a blogomat, de egyszerűen nem volt időm rá, se nagyon energiám. Hogy ezentúl lesz-e? Még nem tudom. Mindenesetre aki erre jár, és olvasta ezt a hírt, az nyugodtan leírhatja a véleményét és a kérdéseit. Válaszolni fogok mindenre. ~shearer

Ez is megvolt. Nem is volt rossz, sőt jó volt. Nem nagyon-nagyon jó, de jó. Szeretem az Expó területét. Meg a VIP jegyet. Meg a KFC csirkét és a szexi csajokat.

De amit ennél is jobban szeretek: emberekkel találkozni. Jó volt végre összefutni néhány “új arccal” (Benyo, Outsyder), találkozni néhány ősrégi ismerőssel (Kyssifur – aki azt hitte, hogy saját “shearer pulttal” vagyok jelen a conon XD). Jó volt Henit és Izut is újra látni, végül, de nem utolsó sorban, Marcsit, aki remélem minél előbb meggyógyul. Rolandnak (Luggeriano) különak köszönet amiért soron kívül elhozta nekünk a jegyünket, majd meghálálom egyszer valahogy. Ha már Luggi, sajnos a MAR #3-at nem láttam (szinte semmit nem láttam), de mielőbb pótolom. Folytatva a bocsánatkérések sorát: sorry Réka, de a zenekvíz versenyen sem voltunk ott. Igazából mi az amin ott voltam? Hát konkrétan semmin. Megint kóvályogtam csak összevissza valakivel, valakikkel, na meg az AS stand mögött tartottam a frontot. Szóval programokról meg ilyesmikről sajnos nem nagyon tudok mit mondani. A konzol szoba királyság volt, lánycival nyomtunk pár menetet néhány játékkal, én még Guitar Hero-val is nyomtam egy kört (amikor mellettünk valaki pont szarrá tört egy wii kontrollert XD). A helyszín és a szervezés szerintem oké volt, mondjuk előbbit eleve szeretem, utóbbiból meg olyan sok mindent nem tapasztaltam. De végülis egy rendezvény nem akkor a legjobb ha a rendezőket észre sem vesszük? :)

Cosplayer-ből irtózatos mennyiség volt, és a minőségi skála most is roppant széles volt. Igazándiból sok emberről azt se tudtam eldönteni, hogy most cosplay-ezik, vagy csak extrémen öltözködik. Mindegy, volt min legeltetni a szemem (bár azt fenemód sajnálom, hogy Marcsi Lust jelmezéről lemaradtam), és volt pár olyan cucc amin egészen elámultam. Nincs kedvem tovább szaporítani a szót (a pult mögötti ácsorgás roppant fárasztó műfaj, 120 km buszozás szintén), a lényeg: ez volt a nagyonsokadik conom, nem a legemlékezetesebb, de mindenképpen azok közül való amikre szívesen emlékszem. Remélem legközelebb többen is ott lesznek a “csapatból” (Dorina, Anna, Szandi, stb-stb.).

Képek majd oldalborda blogján (aki megnyerte a bento versenyt! ^_^) és az AnimeStars Facebook portálján lesznek.

Múlt hét előtti héten beszereztem az “ultimate” verziót a RE5-ből, az ún. “gold” kiadást. Múlt héten Sopronban voltunk (erről később), ergo nem volt időm róla írogatni, de most pótolom eme lemaradást…

Miben több a gold kiadás, mint bármely másik? Egyszerű a válasz: ez a verzió tartalmazza az ÖSSZES kiegészítőt ami megjelent az alap játékhoz. Ezek a következők: Versus (multiplayer mód), Mercenaries Reunion (az alap Mercenaries játék új verziója, új szereplőkkel: Excella, Josh, Barry és Rebecca), és két új pálya: Lost in Nightmares, Desperate Escape. Természetesen az utóbbi kettő a lényeg.

Lost in Nightmares

Avagy a nosztalgia pálya. Történetét tekintve azt mutatja meg, amikor Chris és Jill együtt nyomoztak Spencer után, egy titokzatos európai villában, ami fenemód hasonlít a Racoon City környékén lévő egykori Spencer villára. Ez a pálya teljes egészében a régi részeket idézi. Félelmetes, nyomasztó hangulat, éjszaka, villámdörgés, kevés muníció és gyógyszer, erős ellenfelek (sajnos csak egy féle) akik elől menekülni kell, vagy csapdába csalni őket. Néhány egyszerűbb fejtörő is van a pályán, valamint egy kis trükkel megoldható, hogy rögzített kameranézettel játszhassunk. Maga a pálya roppant hangulatos, de meglehetősen rövid. Nehezebb fokozatokon pedig bitang nehéz.

Desperate Escape

A második ráadás pálya egészen más jellegű. Ez már sokkal jobban idézi az új részek akciódússágát. Végigjátszva megtudhatjuk hogyan találkozott Jill Josh-sal, és hogyan jutottak el a helikopterhez, amivel az RE5 végén segítettek Chris-nek és Shevának. Fegyverek bőségesen állnak rendelkezésünkre, de ellenfelekből is temérdek keseríti meg az életünket. Roppant nehéz pálya, különösen a vége. Viszonylag hosszú is. Nekem ez jobban tetszett, ugyanis co-opban remekül játszható, a másik pálya inkább a magányos farkasoknak való.

Összességében ez a két pálya nem váltja meg a világot, de arra nagyon is jók voltak, hogy az embert újra elkapja az RE5 láz. Mindkettőt többször is végignyomtam, és az alap játékkal is hosszasan eljátszogattam. Még mindig a generáció egyik legjobb játéka.

Március 23-án megjelenik  a magazin huszadik száma! Ezúttal is roppant változatos tartalommal és számos újdonsággal kényeztetjük el az olvasóinkat!

A hónap fő animéje a Fushigi Yuugi és a D.Gray Man, ez utóbbi kiegészítve a vadonatúj cosplay rovattal. Szintén újdonság a „Hónap felfedezettje” rovat, amiben mindig egy olyan aktuális animét fogunk kivesézni, ami éppen nagy sikerrel fut Japánban, ezúttal a Dance in the Vampire Bund-ot. A hónap kiemelt témái a horror animék (Monster, Higurashi), és a pszichopata karakterek, külön cikkben foglalkozva az ún. „yandere” típusú szereplőkkel. De rászántuk még néhány oldalt az Idő fölött járó lányra, az Égenjárókra (Sky Crawlers) és az év eleji rendezvényekre is.

Az ehavi könyvajánlóban Abe Kobo műveire koncentrálunk. Ezúttal két filmet is bemutatunk nektek, az Oscar díjas Okuribitót és Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence c. kultikus alkotást. Szintén újdonság, és ezzel sokak vágya teljesül, elkezdünk írni a japán divatról!

A manga részlegben folytatódik a „Legendák nyomában” c. sorozatunk, ezúttal a Grimm mesékkel foglalkozunk. Az aktuális mangakánk a yaoi rajongók kedvence: Kodaka Kazuma! Továbbá lesz még cikk az alábbi mangákról: Hellsing, Lovely Complex, Kizuna, Cherry Project, Bakuman, Tegami Bachi. Újabb újdonság, hogy ezentúl  hazai tehetségeket is bemutatunk.

A nyelvtanulásban ezúttal a Naruto és a dattebayo lesz a középpontban. Ebben a hónapban két oldalas lesz a helyzetjelentés Japánból. Szintén sokan kértétek, úgyhogy végre elrajtol a recept rovatunk, ezúttal pedig a rizsfőzés fortélyait tanulhatjátok meg. Egy régi bolondériát is újra felelevenítünk, emlékeztek még a tamagochikra? Szeretitek a mobil díszeket? Reméljük igen, mert ezekről is lesz egy cikkünk!

Természetesen ebben a hónapban is lesznek zenei rovatok. A fókuszban természetesen a hamarosan hazánkba látogató LM.C. zenekar. De írunk még a heidi és a Girl Next Door nevezetű formációkról, valamint a hazai underground jrock életről is.

Az újság hátsó régiói is számos érdekességet tartogat! Extra hosszú dorama bemutató keretében ismerhetitek meg a Hong Gil Dong c. sorozatot. Elkezdünk a visual novel-ekkel foglalkozni és bemutatjuk a hack’n’slash játékok új etalonját, a Bayonettát!
A Bayonetta és a Hong Gil Dong cikkre érdemes különösen odafigyelni, ugyanis a magazin két nagyágyúja élet-halál harcot vív, hogy melyikük írása lett a jobb. Dönteni pedig, Ti olvasók fogtok!

Poszteren: az LM.C. zenekar, valamint a Bukottak Holdja c. manga!

További infó:
http://www.asmagazin.hu/
http://www.facebook.com/#/pages/Miskolc/AnimeStars-Klub/307840883711
http://twitter.com/as_magazin/

Részletes tartalomjegyzék:

Anime:

Dance in the Vampire Bund
Baccano
Fushigi Yuugi
D.Gray Man + cosplay rovat
Higurashi no naku koro ni
Monster
TOP10 pszichopata
Yandere karakterek
Égenjárók
Az idő fölött járó lány
interjú: Dögei Éva

Kitekintő:

Év eleji con körkép (Holdfénycon, Oszake, Anime Fan’s Meeting)
Abe Kobo könyvei
Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence
Okuribito
Japán divat

Manga:

Műfajzás: kaitou mangák
Mangaka: Kodama Kazuma
Legendák nyomában: Grimm mesék
Hellsing
Lovely Complex
Kizuna
Bakuman
The Cherry Project
Tegami Bachi

Kultúra:

Nyelvleckék
Japánból jelentem!
Tsugaru shamisen
Receptrovat: rizsfőzés
Tamagochi
Hírességek csarnoka: Abe Kobo
Mobil díszek

Zene:

LM.C. + poszter
heidi.
Girl Next Door
Japán-magyar industrial barátság

Egyéb:

Chihara Minori
Visual novel
Hong Gil Dong
Bayonetta
Fanartok
Levrov

Ismeritek az Anime News Ninát? Aki nem, az söpörjön gyorsan ide és pótolja, mert érdemes. Nekem nagy kedvencem, jóformán már csak ezért szoktam az ANN-re járni. Ugyan az utóbbi időben egyre lassabban készülnek el az újabb “fejezetek”, és a poénok sem ütnek már akkorákat, mint régen, de attól még FUN. Összegyűjtöttem a kedvenceimet. Stílszerűen TOP10-t akartam, de végül 10+1 lett, és mindenféle rangsorolás nélkül.

Lássuk akkor a legjobb pillanatokat!

SSJ Obama és szánalmas otaku. Avagy aktuálpolitika és a otakuk kigúnyolása, pont az ilyenekért szeretem a Ninát!

A keserű valóság, duplán is.

Az erogame-ek is megkapják a magukét!

Ez csak simán LOL :D

Talán ha mindenképp választani kéne, akkor ez lenne a favorit.

Bizony, a fájdalmas igazság.

Meg a másik. Ez remekül példázza a hazai körülményeket is.

Queen Emeraldas homage FTW! A másik ok amiért imádom a Ninát azok az ilyen kikacsingatások. Szerencsére általában minőségiek az ilyenek, ahhoz, hogy az ember megértse őket kell némi háttérismeret (=értsd, kurva sok animét kellett látni).

HOWTRUE.

Újabb szomorú kis valóság.

HOWTRUE2!

Na kinek melyik a kedvenc? Az se baj, ha nincs ezek között.

Hamarosan, az AnimeStars magazinban…

Dante Alighieri Isteni színjáték című műve gondolom nem igényel különösebb bemutatást senkinek sem, mert ha azt nem is, de a feldolgozását, Madách-tól az Ember tragédiáját biztosan mindenki olvasta. A Visceral nevezetű csapat arra válalkozott, hogy ebből a grandiózus műből videójáték fognak csinálni. Az első rész (Pokol) feldolgozása el is készült, ez lett a Dante’s Inferno.

Azt nagyon gyorsan le kell szögezni, hogy a játék nem a történetét dolgozza fel az eredeti műnek, hanem inkább csak a Pokol struktúráját vette át. A játék történetében Dante a főhős, aki III. Oroszlánszívű Richárd keresztes hadjáratában vesz részt, szerelme testvérével, Francescóval. A cél a Szent Föld, Jeruzsálem, felszabadítása a pogány arabok uralma alól. Ellenfelük a veszedelmes hadvezér: Saladim. Ugyan Dante megfogadja kedvesének, Beatrice-nek, hogy hűséges marad hozzá és a keresztény elvekhez, ám egy ilyen háborúban ez teljes képtelenség. Dante a három év alatt a létező összes főbúnt elköveti. Mikor megszégyenülve hazatér szomorú látvány fogadja: a teljes családját lemészárolták, szerelme is a karjai között leheli ki lelkét. A helyzetet tovább rontja, hogy Beatrice fogdást kötött Luciferrel, hogy Dante betartja a fogadalmát. Mivel nem, ezért a bukott angyal nagy vígan magával ragadja a lányt a Pokolba…

A mi feladatunk lesz Dantét irányítva végigjárni a Pokol kilenc körét, kezdve a Limbótól egészen a Árulásig. A játék egy egyszerű hack’n'slash, lényegében a fejlesztők összelopták a műfaj nagyjaitól a különböző játékelemeket, különösen nagy a hasonlóság a God of War szériához. Szerencsére azért néhány eredeti ötlettel is előálltak a készítők, de ezekről majd egy picit később. A game nehézségét elég hülyén lőtték be. Classic fokozaton gyakorlatilag semmi nehézséget nem jelent, Zealot szinten már meglehetősen izzasztó, Hellish és Infernal fokozatokon meg már kurva durva. Szerencsére játék közben bármikor állíthatjuk a nehézséget, bevallom tördelmesen, néha kénytelen voltam élni ezzel a lehetőséggel és redukálni a nehézséget néhány főgonosznál.

A játékot főleg két dolog adja el igazán: a Pokol nyomasztó hangulata és a brutalitás. Volt már pár játék amiben az alvilágban kalandozhattunk, de ennyire jól megvalósított még egy sem. Nagyon jól igazították hozzá az Isteni színjátékban leírt dolgokhoz a tényleges játékbeli helyszíneket, ugyanakkor bátran használták a saját képzeletüket is a programozók. Tartottam tőle, hogy a Pokol nem lesz kellően változatos helyszín egy teljes játékhoz, de a fejlesztők szerencsére kreatívak voltak és meg tudtak cáfolni. Kellően sokféle helyen barangolhatunk (igaz sehol sem túl sokat, a játék bántóan rövid, 6-7 óra alatt végig lehet tolni), csak egy közös jellemzője van a helyszíneknek: nyomasztóak. Mindenhol sötét színekkel, torz és félelemtes hátterekkel zalálkozunk, a háttérben egyfolytában gótikus zenék szólnak és szinte állandóan sikolyokat, hörgést és alig érthető siránkozásokat hallhatunk. Nagyon rendben van a játék hangulatilag, de aki nem vevő az ilyesmire, az jobb ha messzire elkerüli!

Jöjjön a feketeleves. Azt már mondtam, hogy a játék nehézsége rosszul lett belőve és, hogy elég rövid is, de sajnos ezen kívül is vannak gondok. A játék csakúgy, mint a God of War széria, rögzített háttereket használ. Ez még az előző generáció végén bocsánatos dolog volt, de ma már azért elég elavult dolog, és meglehetősen idegesítő is, hogy nem lehet normálisan körülnézni (pedig gyakran szükség lenne rá, mert sokmindent lehet gyűjtögetni). Értem én, hogy ezzel a megoldással rengeteg munkát spórolnak meg maguknak a készítők, meg ezzel lehet fokozni a hangulatot (garantált, hogy minden jelenetet a lehető legjobb perspektívából élünk át), de azért 2010-ben kicsit necces már. Sajnos néha elég rosszul van belőve a kamera, ami az amúgy sem tökéletes irányítással párosulva jópár kellemetlen percet fog nekünk okozni az ugrálós részeknél.
A grafika nem rossz, de nem is jó, egyszerűen közepes. Ugyan a fontosabb dolgok (főszereplők, főellenségek, nagy grandiózus épületek, néhány ellenfél) elég jól néznek ki, de minden más átlagos, vagy az alatti. Ez a Bayonettában vagy a Darksiders-ben sem volt másként, de azokban a kiváló dizájn sokat javított az összképen, itt viszont ez csak részben működik. Arról nem is beszélve, hogy néhány dolgot “kölcsönvettek” másoktól. Például nem nehéz felismerni a falánkság lényeiben Miura Kentaro stílusát.
Különösen nagy probléma, hogy a főszereplő borzasztóan jellegtelen lett. Mint kinézetre, mint belsőleg. Nagyon-nagyon gyenge karakter, abszolúte nem lett jól kidolgozva, hogy végülis miért követte el azt a sok szörnyűséget, és a pokoljárása során sem igazán sikerült átadni a bűnhődését. Motivációja végig annyi, hogy megmentse Beatrice-t, aztán egy ponton hirtelen hopp rájön, hogy valójában mennyi szörnyűséget csinált és ráébred arra, hogy megérdemli a büntetést. Mindezt mindenféle átvezetés vagy jellemfejlődési folyamat nélkül, egyik percről a másikra. Áucs.

Most pedig jöjjenek azok a dolgok amik mégis a pozitív irányba billentik a mérleget, és megmentik a Dante’s Infernót attól, hogy egy közepes GoW klónnak könyveljem el. A fejlesztők néhány apró húzása ugyanis kimondottan elnyerte a tetszésem. Említettem, hogy sok mindent kell gyűjtögetni. Össze kell szednünk Júdás 30 ezüstjét, híres történelmi személyiségek tárgyait (amiket ha aktiválunk az inventory-ba, akkor különböző bónuszokat biztosítanak), illetve számos hírességgel össze is fogunk futni. Ezek egy része konkrét főellenség pl. Minosz király, Kleopátra, Marcus Antonius. Náluk érdekesebbek azok akikkel puszta vándorlásunk során akadunk össze. Velük nem kell küzdeni, meghallgathatjuk történetüket és utána dönthetünk, hogy megbüntetjük őket, vagy feloldozzuk bűneik alól. Választásunktól függően elég szép “holy” vagy “unholy” XP-t kapunk, ugyanis a játékban két ágon is fejlődhetünk. Ha a lelkeket és a legyőzött ellenfeleket inkább büntetjük (ez az egyszerúbb) akkor a támadó képességeink és a kaszánk fejlődik, ha feloldozzuk őket akkor meg a szent keresztünk és a védelmünk javul. Hogy milyen szinten vagyunk holy/unholy ágakon az befolyásolja azt is, hogy mely erekjéket tudjuk használni.
Az ellenségek közül is nagy tetszést arattak nálam a bizarabb fajták, valamint jó, hogy ezúttal is van “horda” üzemmód. A második DLC-ben már co-op módban is lehet tolni (az első DLC csak egy sima ráadás pálya). Nincs túl sok átvezető jelenet a játékban de amik vannak azok három féle képpen lettek megoldva. Sima ingame engine-el (ezek nem lettek túl jók), CGI-vel (ezek viszont durva jók!), valamint rajzfilmszerű megoldással (so-so, elmegy).

Summázva az elhangzottakat: minden hibája ellenére egy jó játék a Dante’s Inferno, de lehetett volna sokkal jobb, ha mondjuk kétszer ilyen hosszú (bár kérdésesm hogy lett volna annyi ötlet a készítőkben, hogy 12 óráig is kitartson a változatosság), kevesebb az idegesítő apró hiba (elsősorban a kezelést keserítik meg a dolgok) és egy hangyányit szebb a grafika. A sztori elég jó, bár a főszereplő kevés, mint harmatos őszi reggelen a lepkefing. Nem ellenfél a Dante’s Inferno a God of War 3-nak, de a folytatást azért várom.

A tartalmat illetően:
Érkeznek a további újdonságok, mint például a vadiúj cosplay és főzőcske rovat. Az animés részlet ezúttal is roppant gazdag tartalommal bír: D.Gray Man, Fushugi Yuugi, Égenjárók (Sky Crawlers), és még sokminden más! Az aktuális mangakánk Kodaka Kazuma és Gyuricza Barbara lesz. Igen, jól olvastátok, ezentúl a hazai tehetségekkel is kiemelten foglalkozunk. Bemutatásra kerül a Lovely Complex c. új hazai manga megjelenés is. A jkult részlegben lesz Tamagochi és mobildíszekkel foglalkozó cikk. Az aktuális havi játékbemutató pedig nem is lehet más, mint a Bayonetta!