Death City nem éppen a legbiztonságosabb hely az egyszerű halandó számára, hiszen erősebb társaik képesek levadászni őket, és felfalni lelküket. Az ilyen delikvens elemek levadászása a halálistenek (bár itt talán megfelelőbb lenne a „lélekvadász” fordítás) és társul választott élő fegyvereik feladata. Ezt persze nem puszta jótékonyságból teszik, ugyanis kilencvenkilenc ilyen plusz egy boszorkány lelket felfalva a fegyverek ereje jelentősen megnő és „Halál Kaszává” a Nagy Kaszás (Shinigami-sama) fegyverévé válnak, ami használójuknak se jön rosszul. A sorrendre viszont nagyon vigyázni kell, mert elég egy apró hiba és az egész gyűjtögetősdi kezdődhet elölről.

Az ifjú lélekvadász Maka és társa, a csatában kaszaként funkcionáló Soul Eater, keservesen meg is tapasztalják ezt, amikor 99 emberi lélek levadászása után az utolsó fogásról, Blairről, kiderül, hogy nem boszorkány volt, hanem csak egy nagyon erős macska; és most kezdhetik az egészet elölről…

Barátaiknak, Black Starnak és fegyverének Tsubakinak, nincsenek ilyen gondjaik. Nemes egyszerűséggel azért, mert eddigi pályafutásuk során még egyetlen nyomorult lelket sem sikerült begyűjteniük, ezért akadémiájuk alapítója a Nagy Kaszás úgy dönt mind a négy delikvenst (a legutóbbi akcióval Makáék egyenlege is nullára zuhant) korrepetálásra küldi: feladatuk az lesz, hogy az intézmény nemrégiben elpatkolt, ám zombiként visszapofátlankodó tanárát levadásszák.

Persze a túlbuzgó pedagógus sem véletlenül vált élőhalottá, kivallatása után (amit sajnálatos módon kispóroltak az animéből) hőseink meg is tudják, hogy az egész mögött egy bizonyos Dr. Franken Stein áll, a kissé szórakozott tudós, akinek legnagyobb érdeme, a jelen pillanatban egyedüli Death Scythe megalkotása (aki mellesleg Maka-chan apukája). El is indulnak hát a derék tudóshoz ahol hősiesen agyonveretve magukat átmennek a vizsgán, melynek valódi célja talán csak annyi volt, hogy Shinigami-sama egy szem fiát, aki a roppant fantáziadús Death The Kid névre hallgat, is beírassák az suliba.

Az így kialakult kis trium(vagy inkább hepta?)virátus azonban nem sokáig élvezheti a boldog diákéveket. Egyrészt mert új tanáruk Dr. Stein lesz, másrészt pedig, mert a shounen-fightok hagyományaihoz híven felbukkannak a gonoszok, akik nem adják alább a világuralomnál. A gaz ellen elszánt és kegyetlen, imásukba pedig csak egy pöttyet rondít bele, hogy az ismét összeállt Stein-Death Scythe páros kb. három másodperc alatt a taknyot is kiveri belőlük, ám ők törött bordákkal és töretlen lelkesedéssel folytatják az ősi gonosz kiszabadításáért vívott küzdelmüket.

Bár a hazai blogerek körében nem igazán keltett különösebb visszhangot, a mostani szezonban indult a Soul Eater (Lélekfaló) című anime is, ami műfaját tekintve a shounen-fightok, egész pontosan a „teljesen elmeroggyant állatságok” kategóriájába tartozik, és hamar magával ragadja az arra fogékony nézőt.

Az, hogy az alapul szolgáló manga szerzője valami nem teljesen legálisat szedhetett rajzolás közben már a szereplőkön is megmutatkozik, kiknek közös ismertetőjegye, hogy komplett hülyék.

Főhősnőnk a kissé pszichopata, nagyon lapos Maka (az animében viszonylag ritka, de a mangában állandó poénforrás, hogy soha, semmilyen körülmények között sem tudja felkelteni a férfiak érdeklődését; sovány vigaszként viszont a 4chanon 10-ből 9 felhasználó akarja megerőszakolni) kétségkívül aranyos, és üdítő változatosságot jelent a sok férfi shounen hős között.

Társa, a nagyrészt emberi alakban mutatkozó, szarkasztikus Soul Eater életének legfőbb célja, hogy megőrizze „királycsávó” imását, amiben nem csupán ereje, de kiváló forgatója is segítségére van. Ketten együtt igencsak ütős, és harmonikus párost alkotnak.

A derék kasza nagy haverja Black Star alighanem sokak kedvence lesz. Legalábbis ha lövészetre járnak, és kellene valami célzást segítő kép a céltáblára. A kis kékhajú retekegér legfőbb vonása végtelen beképzeltsége, és teljes balfaszsága. Bár elméletileg hatalmas az ereje, nem igazán képes használni. És mivel a stratégiáról sincs sok fogalma leginkább bokszzsákként, és a nézők gyűlöletének legfőbb célpontjaként funkcionál (megj.: a mangában sokkal elviselhetőbb karakter, de ott se szimpatikus).

Társa, a végtelen mennyiségű együttműködésre képes Tsubaki, kellemes domborzati viszonyainak hála elsősorban fanservice elemként funkcionál.

A harmadik csapat fegyverfogatója, a Nagy Kaszás egy szem gyermeke, Death The Kid annyira kemény, hogy rögtön két fegyverrel is nyomja. Két pisztollyal, hogy egész pontosak legyünk. Bár talán ez nem is annyira lazaságának, mint inkább beteges szimmetriamániájának köszönhető, aminek hála a csata közepén is képes hazarohanni, hogy ellenőrizze szimmetrikusan hajtogatta-e össze a wc papír végét. Az ilyen megnyilvánulásainak hála sikerei száma Black Szarévall vetekszik, és bizony elég sok idő lesz még mire összegyűjti azt a 2×(99+1) lelket.

Apukája, a Shibusen Akadémia alapítója a Nagy Kaszás (kinek fogalma sincs róla miért hívják a béke fenntartására létrehozott szervezetét akadémiának), kissé szenilissé. és nagyon hülyévé vált öregkorára. Ereje azonban a régi, és bármikor hajlandó prezentálni, ha a lökött diákjait, vagy lökött fegyverét kell fejbe kólintani.

Társa, a létező világ legtáposabb fegyvere Death Scythe meglehetősen oda van kislányáért Makáért. A derék leányzó viszont ezt nem igazán viszonozza, mondhatni kifejezetten utálja nőcsábász édesapját, amiért édesanyját megcsalta. Az univerzum legerősebb kaszája persze ebbe nem nyugszik bele, és mindent elkövet, hogy lenyűgözze kislányát (és eltüntesse a közeléből azt a semmirekellő Soult).

Végül ejtsünk szót Dr. Steinről is, aki az akadémia legerősebb fegyverforgatójaként ismert és elődje nyugalmazása után hőseink új tanára lesz. Mellékállásban amúgy egy őrült tudós, aki bevallottan szeretné felkonc… izé… felboncolni Makát, meg úgy minden létező dolgot. Egyébként annyiban erősen hasonlít a nézőre, hogy ő is rendkívül gyakran vágódik el kis gurulós székével, csak ő inkább a küszöb, és nem a röhögés miatt.

A technikai kivitelezésről szólva: a grafika és a zenék is remekül el lettek találva, ami leginkább a harcjeleneteknél (naná, hol máshol?) fog szembeötleni. A készítőknek sikerült igazán látványos, ugyanakkor mégis áttekinthető csatákat varázsolni a képernyőre, bár ez ugye alap ebben a műfajban. Az animáció rendszerint gördülékeny és erős FLCL utánérzést hoz magával. A CG pedig olyan amilyen, néha remekül illeszkedik a képbe máskor nagyon ronda.

A szereplők karakterdizájnja tetszetős (Maka-chan tényleg nagyon aranyos, Black Star nagyon Naruto klónos, Shinigami-sama meg nagyon absztrakt), bár a környezethez hasonlóan néha már ez is túlságosan is bizarr.

Az opening és az ending remekül el lettek találva, előbbi kifejezetten nagyonjó, utóbbi pedig… nos van akinek bejön, mindenesetre nem lett rossz.

A szinkronnal kapcsolatban: nos, a Gunslinger Girl óta tudom, hogy ezt a részt a japánok is képesek néha nagyon elbaszni (bár ott legalább vígasztalt a tökéletesre sikeredett angol változat), és bizony a Soul Eater sem a remek szinkronjával fog megmaradni az emlékezetünkben. Annyira nem, hogy az első rész után sok mangarajongóból kiszaladt egy „Ez meg mi a fasz!?” mondat, ugyanis sok szereplő hangjánál félelmetesen mellényúltak a készítők, ezt leginkább pont a főszereplő sínylette meg (bár nekem Soul hangja is érdekes volt), aki egy kezdő, és átélés tekintetében max. gyenge kettes teljesítményt nyújtó seiyout kapott, a kishölgy ugyan mutat némi fejlődést a későbbiekben ( a hatodik részben már egész szépen hozta a „Stein-hakase”-t) de még messze áll a tökéletestől. Mindenesetre a szinkronszínészek többsége azért jól teljesít, és a többiek sem mennek az élvezet rovására, viszont bőven lenne még hová fejlődniük.

És ha már élvezet: a sorozat legfőbb hangulati eleme az elmebeteg humor, ami egyfelől a komplett hülye szereplőkre, másrészt a shounen-fight klisék kiparodizálására épül. Erre még rátesz egy lapáttal a rendkívül groteszk környezet, ami ugyan önmagában nekem nem jött be, és helyenként tényleg túlzás, de tény, hogy ehhez a történethez nagyon illik. Ha már történet, nos, mint említettem, az leginkább a műfaji elemek paródiájára épül, így túl sok mindent nem kell várni tőle. Itt is megvannak a kötelező fordulatok és elemek, bár gyakran nem egészen úgy sülnek el, ahogy azt az ember megszokta.

A sorozat sajátosságaként említeném még meg, hogy két verzió is van belőle: egy vágott és egy vágatlan. Bár a kettő között nem sok különbség van, viszont közös vonásuk, hogy a mangához képest mindkettőt agyoncenzúrázták (jó szokás szerint, ugyebár). Ez leginkább a fanservice terén mutatkozik meg, ahol az anime csúnyán alulmarad az alapul szolgáló képregénnyel szemben (bár mivel gonosz vagyok, elárulok két dolgot: 1. Maka a mangában sem funkcionál különösebb fanservice elemként 2. a Soul Eater világa is azok közé tartozik, ahol az apáknak kell szoptatni a gyermeket, mert a nők fizikailag képtelenek rá).

Ami pedig a jövőt illeti: nos, a manga még javában fut, a sorozatot pedig „51 részesre tervezik”. Gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy addig fog tartani, míg az utolsó rajongó is meg nem vakul a tv képernyő előtt (utána pedig áttérnek majd a drama cd-k és nyomkodható mellű figurák gyártására), mialatt filler részek millióit „élvezhetjük” végig. Ez azonban még mesze van, ugyanis a mangát nem két rész alatt fogják beérni.

Summa sumarum:

A Soul Eater nagyon kellemes kis csalódás volt számomra. Előbb-utóbb ugyan el fogja érni a shounen-fightok végzete, de az még jócskán odébb van. Egyelőre egy teljesen élvezhető sorozat nagyszerű humorral, és a legfontosabb: lebilincselő hangulattal.  Amit részemről elsősorban kikapcsolódásra ajánlok azoknak, akik szeretik betegre röhögni magukat, élvezik a látványos harcokat, és nem riadnak vissza az enyhén bizarr atmoszférától. Minden hibája ellenére kifejezetten kellemes darab.

~SlyZero~

from video.aol.com posted with vodpod

Ha már a “hagyományos” őszi con ilyen-olyan indokok miatt elmaradt, akkor gondoltuk barátnőmmel, hogy elmegyünk a “mondós conra”. Főleg, hogy mint a héten kiderült: mi bezony VIP-k vagyunk!

Az odajutás sima volt, a bejutás úgyszintén. Ami odabent fogadott viszont elsőre sokkoló volt! A nagyteremben egymillió decibellel üvöltött a zene, komolyan sajnálom azokat az árusokat akiknek egész nap ebben a robajban kellett dekkolnia. Amúgy meglehetősen sok árus tiszteletét tette, a rendezvény a neve ellenére nem csak a Mondóról szólt. Bár az tény, hogy leginkább a Mondo/Mangafan duó vitte a prímet, hiszen olyan jó akciókat hirdettek meg, hogy azzal képtelenség volt versenyezni. Ismét. Mi is csak ott vásároltunk (najó, valahol vettem wasabis zöldborsót is XD), de amint láttam a vendégek döntő hányada ezzel ugyanígy volt. Mondjuk én vásároltam volna máshol, de minden más ami érdekel már megvolt.

Túl sokáig nem voltunk, kb. 3-4 órát, de elég sokat mászkáltunk. A két kisterembe az előadásokra és a kareokéra necces volt bejutni, mindig nagy tömeg volt, bár túlságosan nem is érdekelt egyik sem. Fenn a Moonlight Meido büféje volt, ott Izuval (miután megjött) be is döntöttünk egy-egy teát. Amúgy fenn és lenn a standoknál is nagyon szimpatikus volt a MM személyzet, remélem mielőbb elkveredek a rendes teaházba is. Mit csináltunk még? Araniel találkozott egy ismerősével, én Izuval beszélgettem, meg a cosplay-eket nézegettük. Volt pár nagyon menő, de én több jobbra számítottam, hiszen elvileg az elmúlt közel fél évtized legjobb cosplayereit hívták meg. Na mindegy.
Mentem egy kört ps3-on a GT5 Prologe-al, de nem ment túl jól. Meg igazából nem is olyan nagy durranás már ez a játék az NFS: Shift vagy a Forza3 után. Persze fülkében és kormánnyal azért nagy élmény volt, el tudnék viselni egy ilyet otthonra is! :D Voltak a másodikon is ps3-ak, de valahogy nem volt kedvem se Lost-ozni, se Narutózni. Az Uncharted-nél pedig mindig sokan álltak.
Az AnimeStars standnál ezúttal nem sokat időztem, de azért jó volt találkozni Peti szüleivel és a Zitával. Petivel sajnos nem sikerült összefutni, mert kettő után már dobbantottunk is, mentünk kajázni a Mom Parkban lévő Wasabiban. Jó kiadós zabálás lett, ettem egy csomó lazacot, rákot meg kagylót. Meg viszonylag sok sushit is, de az igazán király a csokikrém volt, hideg megybefőttel. Ilyet máskor még nem láttam a wasabikban, de nagyon finom.

Végezetül pár gondolat… a MAT háza táján valami bűzlik, úgy vélem nagy változások várhatóak. Szinte mindenki erről pletykált a Mondoconon. Lehet, hogy ezentúl csak ilyen conok lesznek és eltűnnek a klasszikus rendezvények? Ki tudja…? Meg nem mindegy? Hát igazándiból nem teljesen, de nem volt rossz a Mondocon. Kicsit kevés volt a program, látszott, hogy a lényeg a “vásár” volt, de végülis ez még csak a második rendezvény volt, amit a Mangafan “szponzorált”, van még ideje kiforrni. Meg a hangulat eleve jó volt, márpedig ez a lényeg. Mondjuk engem egyre jobban taszít a sok ultraaktív narutard meg darkness girl, de ez korral jár, nincs mit tenni. A régi ismerősökkel mindig jó találkozni (Luggival is ütköztem párszor), meg azért vannak normális és szimpatikus arcok is bőven. Szóval jó volt ez a szombat, nah. :)

PS: képek lesznek, ha Araniel nem lesz szenya, és odaadja őket :P

Emlékszik még valaki minden idők legjobb autós játékára? Igen, a Death Rally c. alapvetésre gondolok. Ha ködös a dolog, itt egy kis emlékeztető…

De miért is érdekes ez? Nos, a fejlesztő cég, a Remedy (Max Payne 1-2, Alan Wake) úgy néz ki, hogy 13 év után újra leporolja eme remekművet! Hogy ez pontosan mit is jelent, azt még nem tudni. Lehet, hogy csak kap ez is egy Xbox Live Arcade verziót, mint a Duke Nukem 3D? Esetleg az Alan Wake elkészülte után a következő Remedy projekt egy új Death Rally lenne? Nem tudom, de egy biztos: NEKEM KELL! :D

Lehet, hogy már láttátok, de én ma bukkantam rá. Meg most (sajnos) valamennyire aktuális is. Szerintem nagyon poén… :)

… nem úgy, mint az őszi animecon esete. De ígérem arról is lesz még itt szó.

A cím magáért beszél, jön a kiegészítő! Videóért katt az alábbi linkre.

http://www.gametrailers.com/video/tgs-09-resident-evil/57103

Vagy a háromszögre :P

Nem szokásom a blogomon politizálni, de amikor egy alig több, mint tíz éve létező országban otromba módon korlátozzák a nyelvet amelyet már az eredeti lakosok több, mint ezer éve beszélnek azon a területen, akkor bennem is felmegy a pumpa. Szóval a szlovákia (igen kisbetűvel), bekaphatja az összes f@szomat és Robart Fico-nak felajánlanám fogyasztásra a fenti képen látható kutyaszart.

Robert Fico, you can eat shit, and die. Oh, I hope a slovakian scum, like you, can read and speak English.

/!!!dobpergés!!!/

Új bejegyzés a blogomban!!! Hell, yeah. De régen írtam ide. Sajnos a gépem még mindig nincsen 100%-os állapotban (valószínűleg már soha nem is lesz), de azért nagyjából elmendegél Linux-szal. Idén nyáron úgy hozta a sors, hogy szinte egyáltalán nem néztem animét, mangát se olvastam, viszont kegyetlen sokat játszottam. Az alábbi kis bejegyzésben megpróbálom nagyjából összefoglalni, hogy mikkel ütöttem agyon a szabad óráimat.

Call of Duty 2-3-4.

Éljen a változatosság. A dolog egzotikuma, hogy a szériával tökéletesen visszafelé ismerkedtem meg, hiszen az ötödikkel játszottam először, utána kb. egyszerre a néggyel és a hárommal, legutoljára pedig az első résszel. A 2-3. túl sok magyarázatot igazán nem igényel, két II. VH.-ús FPS, korrekt grafikával, heroikus hangulattal, erős multiplayer tartalommal. Mindkét játékról tudni illik, hogy párját ritkítóan nehezek, sajnos a harmadik rész főleg azért mert tele van bugokkal, rossz pályatervezéssel és szerencsétlenül elhelyezett checkpointokkal. Ezen okok miatt nem is sokat nyúztuk a sima hadjáratot, főleg multiztunk öcsémmel a CoD3-ban. A CoD2-ben pedig pont fordítva, azt szinte csak single player-ben toltuk, ugyanis on-line már nagyon kevesen játsszák. Én imádtam, nagyon jó pályák vannak bennek (a tankos küldetések mindent visznek). Sajnos csak kb. a pályák felét sikerült letolnom veterán fokozaton, de majd meg akarom csinálni mindet. Csak legyen hozzá türelmem, ugyanis valami tragikusan nehéz a game, néha komolyan inkább lettem volna egy lövészárokban, annyira félelmetesen szopatós. Kb. úgy képzeljétek el, hogy géppisztolyból 2-3 lövés azonnali halál, puskákból egy lövés azonnali halál, a gránát meg gondolom egyértelmű… Nos, amikor 5-6 Wehrmacht katona, 2-3 SS mesterlövész és mondjuk egy Párduc vadászik az emberre… az nehéz. Tragikusan nehéz.
A CoD4: Modern Warfare szakított a hagyományokkal és a modern hadviselés a témája. A brit SAS és államokbeli tengerészgyalogság katonáit irányíthatjuk szovjet ultranacionalisták és arab önkényurak ellenében. A grafika áll-leejtős, az irányítás tökéletes, a hangulat szintén; aki bírja a Sólyom végveszélyben, GI Jane, stb. filmek hangulatát annak főnyeremény a játék. Sőt másnak is, mert én különösebben nem kedvelem az efféle filmeket, a CoD4 mégis azonnal kedvenccé vált, ugyanis tökéletes háborús/FPS élmény. A single player hadjárat kellően hosszú (és veteránon nehéz is), a multiplayer pedig mind a mai napig az egyik legjobb.

HALO3

Gondolom a HALO-t senkinek sem kell bemutatni (nemsokára még anime is lesz belőle, LOL), napjaink egyik legnépszerűbb FPS sorozata, egész pontosan a második legnépszerűbb, a CoD után. Hát… lenyomtam a sima hadjáratot (epikus, grandiózus, változatos, meghökkentő, lebilincselő, intuitív, forradalmi), kipróbáltam a multit (kb. 20 meccs után ráuntam), de nem lett a kedvencem. Jó játék meg minden, érzem én, hogy valami fantasztikus dolog ez a HALO univerzum, de valahogy mégsem jött be. Nem kívánom ezt tovább részletezni, nekem ennyi elég volt a HALO szériából (mondom most).

Fable 2.

Na ez kivételesen nem FPS, hanem RPG. Izé, valami RPG szerű. Peter Molyneux a sok ötlet mellé (megint) elfelejtett játékot csinálni. Nálam a Fable 2. konkrétan az év csalódása, de tudom én, hogy bennem van a hiba. Én egy rendes RPG-t vártam, nem egy elbaszott Zelda klónt. Amúgy mint játék, ha nem próbáljuk meg kategorizálni és túlanalizálni, akkor egy teljesen jó anyag. A benne lévő ötletek nagyon jók (a teljesség igénye nélkül: emóciórendszer; korrupt-nemes-jó-gonosz személyiség kivetülése a megjelenésre; hízás-fogyás; maradandó sérülések; IGAZÁN lehet gonoszkodni; stb-stb.), de mindezek mellé a harcrendszer puritán, a dungeon-ök nevetségesen bénák, ellenfélből kevés van, a világtérkép nagyon pici. A hangulat az rendben van, a humora pedig talán a legjobb amit eddig videójátékban láttam (igazi angol humor, szerencsére nagyon jó magyar felirat készült hozzá). Szóval aranyos egy játék a Fable 2, de nem a magamfajta szőrösszívű sokat látott kalandornak készült. Amúgy a játék végére egy kétméteres, dagadt, sunyiképű, démonszerű valamivé vált a „hősöm”. >:D

Elder Scrolls IV.: Oblivion

Ez nem igényel nagyon magyarázatot. MINDEN IDŐK EGYIK LEGJOBB SZEREPJÁTÉKA. Talán majd egyszer írok róla egy hosszabb bejegyzést. Megérdemli.

Lost: Via Domus

Igen, a Lost c. TV sorozat alapján készült játék. Decens kalandjáték, néhány elég idegesítő hibával. Akinek bejön a stílus, az nyugodtan rászánhat egy délutánt az életéből.

King Kong

Peter Jackson filmje alapján készült előző generációs videójáték, amit portoltak xbox 360-ra. Bár ne tették volna. Aki szeretne szenvedni egy kiadósat, az bátran vegye meg ezt az FPS-t.

Lost Odyssey

Erről sem szeretnék most nagyon írni, valószínűleg lesz belőle cikk az AS-ben, röviden annyit, hogy amíg nincs FF13, addig jó eséllyel ez a generáció legjobb JRPG-je. Messze nem tökéletes, de a hangulat, a sztori, a játékmenet és a grafika nagyon egyben van, ráadásul elég hosszan le is tudja kötni az embert. Akinek van xbox 360-ja és szereti a stílust, annak KÖTELEZŐ.

Left 4 Dead

Újabb FPS, de abszolúte nem a megszokott fajtából. A Valve sosem szokott átlagos játékokat kiadni, ez se lett az. Négy túlélő, 4×5 pálya, több száz zombi. Egyetlen cél van csak: az életben maradás. A L4D tökéletesen más, mint amit az ember megszokott az FPS-s műfajtól. Nincs sztori, az ellenfelek végtelen mennyiségben özönlenek, csak co-op van, a pályákon a felszedhető tárgyak és az ellenfelek helye minden egyes újrajátszásnál változik. A L4D multiplayerre termett, egyedül nem is nagyon érdemes játszani vele, bár egy kis agyatlan lövöldének mindig elmegy, egy stresszes nap után. De igazán legalább ketten (maximum négyen) játszva mutatja meg, hogy miért is annyira jó móka. Izgalmas és nehéz zombi apokalipszis. Kár, hogy on-line főleg suttyó amerikaiak játsszák, akiknek a legfőbb örömöt az életben az jelenti, hogy hátbalövik shotgunnal a csapattársukat (sajnos az elmúlt hónapokban temérdek negatív élményt sikerült szereznem az online játékokban, ezeket 95%-ban idióta, sötét, primitív jenkik okozták, nincs még egy ennyire gyökér népség az internet tengerén – főleg a dalolászó, ötmásodpercenként „fákkoló” 11 éves vonyítóhangú dzsonikák a „kedvenceim”); úgyhogy aki igazán jót akar játszani az előbb keressen pár normális embert.

Ezek mellett persze játszottam egy csomó Gears of War 1-2-őt, jó pár arcade játékot is leszedtem live-ról (Worms, Ikaruga, Brain Challenge, Prince of Persia Classic, etc), amikkel szintén jókat szórakoztam. Amit a közeljövőben mindenképp ki szeretnék próbálni az természetesen az új Wolfenstein, meg talán a Batman: Arkham Asylum. Idén ősszel elmarad az igazán nagy játékdömping (minden átcsúszik jövő tavaszra-nyárra?-őszre??!!), de azért lesz egy Call of Duty: Modern Warfare 2, Borderlands, Left 4 Dead trió + a tavaly Force Unleashed-nek az Ultimate Sith Edition-je, ezekkel elleszek. :)

P.S.: képek azért nincsenek mert Linux alól a Firefox annyira lassú nálam, hogy elérném a nyugdíjkorhatárt, mire beszúrnék minden játékhoz párat – akit érdekelnek a címek, azok csekkolják le őket youtube-on vagy a GT-en

SlyZero time! ;)

Minden a felvételi vizsgával kezdődött. A sikertelen felvételi vizsgával, hogy pontosabbak legyünk, amelynek hála főhősünk nem tudott bekerülni álmai középiskolájába. A kiscsaj, aki hangosan kiröhögte szóbelin már csak plusz tőrdöfés volt barátunk szívébe.

Azonban a srácot, Kuzumi Taigat, nem olyan fából faragták, hogy csak így feladja, és elhatározza, lesz. ami lesz, ő akkor is be fog lógni a Sannagi magániskolába és megmondja a kiscsajnak, hogy szereti… izé, hogy menjen a kurva anyjába, amiért elrontotta a felvételijét.

A bejutás persze nem megy olyan könnyedén, ugyanis az iskolát egy mágikus erőtér veszi körbe, még szerencse, hogy pont arra jár egy tanár, aki az iskola diákjának nézi és egy varázslat segítségével bejuttatja.

Ezzel csak egy gond van: olyan, hogy mágia nem létezik!!!

A huszonegyedik század derekán normális ember nem hiheti azt, hogy léteznek varázslatok, meg misztikus erők, ez a fickó mégis képes volt repülni, összeolvasztani testüket, sőt még tucatnyi egyéb trükkre is. És nem csak ő. Nagyon úgy tűnik, hogy a suli valamennyi diákja lepaktált az ördöggel, mert a varázslatok csak úgy röpködnek az iskola egész területén.

Taiga tehát, a tanár aranyszínű kártyáját felkapva, pánikszerű menekülésbe kezd, amivel nem kicsit borítja fel az iskola nyugalmát, és amortizálja le annak épületét, mielőtt egy lánynak sikerül megállítania. Pontosan annak a lánynak, aki felvételin kiröhögte, és akinek, emiatt, azóta is lelkiismeret furdalása van.

Jöhetne is hát az ilyenkor szokásos memóriatörlés, és kijjebbrugdalás, ha Kuzumi-kun nem egy tanár segítségével jutott volna be. Ugyanis az iskola szabályzatának értelmében ilyenkor a derék pedellust (aki jelen esetben az iskola egyik legerősebb varázslója Hiiragi Kenjiro) is memóriatörléssel megfejelt kirúgással sújtják, márpedig ez komoly érvágás lenne az intézménynek.

Szóval gyors tanácskozás az igazgatónő irodájában, és hősünk máris az iskola diákja lesz. Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen a dolog valójában teljesen illegális, ráadásul mivel mindenki látta Kuzuminál Hiiragi aranykártyáját, amely normál esetben csak a túltápolt ősmágusoknak jár, papíron ő is „aranylemezes” lesz, és kap is egy szép aranyszínű kamulemezt. Amivel éppen csak varázsolni nem lehet, de ez nem zavarja az iskola delikvenseit, akik az újdonsült „szupermágus” lezúzásával szeretnék növelni hírnevüket.

Az Mx0 alapötlete valami olyasmi lehetet, hogy „végy egy teljesen átlagos shounen fightot, majd rúgd is fel rögtön a műfaj legelemibb alapszabályát”. Mint az a fentiekből kiolvasható, a mangában csak úgy röpködnek a durvábbnál-durvább szuperképességek, erősebbnél-erősebb varázslatok, hiszen még az iskola legutolsó csicskája is képes valamilyen szinten mágiát alkalmazni.

Mindenki kivéve a főszereplőt, akinek minden képessége kimerül abban, hogy meglehetősen ütésálló, így aztán szupertámadások helyett kénytelen az eszét használni.

Pontosan ez az a rész, a veszettül eltalált humor mellett, amivel az Mx0 kivívta a nyugati rajongók szimpátiáját (és egyesek szerint ez vezetet ahhoz is, hogy Japánban megbukott). Hiszen végre nem egy inkompetens vagy agyatlan főhőst kaptak, aki az ellenség (hülyén elnevezett) szupertámadására még szuperebb (és még hülyébben elnevezett) támadással reagál, hanem a mesebeli legkisebb királyfihoz hasonlóan, mása nem lévén, az eszével, és remek taktikai érzékével szál harcba. Mindezt úgy, hogy közben álcájára is ügyelnie kell, hiszen, ha lebukik, nem csak neki, de az iskola vezetőségének is befellegzett. Persze ha valaki gyanút fogna, akkor általában jön egy szerencsés véletlen, Hiiragi-tanárúr, vagy épp egy protagonistánk testét poénból megszálló, halott ősmágus képében.

Hősünk egyetlen öröme (a mindennapi túlélés mellett) az, hogy az iskola sajátos rendszerének hála, vágyai netovábbjával Hiiragi Aikaval kerül egy tanulócsoportba.

Ő volt az a lány, aki elröhögte magát Kuzumi felvételijén, és aki később lezúzta az iskolában, és nem mellékesen ő Hiiragi-sensei imádott kislánya is.

A kiscsaj természetéből adódóan nagyon kedves, aranyos, ügyetlen de kitartó, és valami irtózatosan nehéz felfogású (ennek köszönhetően még ekkor sem veszi észre hősünk iránta táplált érzéseit, amikor már az egész suli, a kedves papa legnagyobb bánatára, egy párként kezeli őket).

Ja igen, nem írtam le, hogy mi is az a sajátos rendszer. A lényege, az, hogy a diákok ötfős tanulócsoportokat alkotnak, és a vizsgaeredményeiket átlagolják. Tehát ha a falu bolondjának sikerül egy csapatba kerülnie egy zsenivel akkor az jelentősen javít a pontszámain. Talán mondanom se kell, hogy Kuzumi-kun milyen népszerű volt mikor a teameket kellett összeállítani. :D

Rajta és Aikan kívül a csapat tagja lesz még a lány két barátnője. A meglehetősen darkos, voodoo babákkal operáló Inui Michiyo, és a harcművészetekben jártas Mikuni Kumi, aki egyébként Kuzumi mélynövésű, karate bajnok nővérét, Kokuhat tekinti példaképének. A csapat utolsó tagja a szexuálisan túlfűtött Ise Kaoru, akinek mágikus képességei meglehetősen szánalmasak (különösképpen ezüstlemezes, delikvens bátyjáéval összevetve).

Érdemes még megemlíteni Lucyt, aki annak ellenére lett a képregény egyik legnépszerűbb karaktere, hogy egy gyökér. Mandragóra, hogy egészen pontosak legyünk, akit Taiga mentett ki anno egy barlangból, és hozta össze egy különleges varázstárggyal, aminek hála a kis zöldség varázsereje jelentősen megnőtt (a dolog iróniája, hogy ez el ki is merítették a cuccost, így hősünk már nem tudta saját magán is alkalmazni). Azóta Lucy Kuzumi-kun hűséges követője, igazi „LOYALITY” karakter, aki nem tűri, hogy bárki akár csak egy rossz szót is szóljon megmentőjéről. Mivel otthonosan mozog a gyógynövények és varázsitalok terén, ráadásul képes láthatatlanná válni, igazán nagy segítségére lesz hősünknek.

Rajtuk kívül még számtalan, nagyszerű szereplő bukkan fel a történet során kezdve a Kuzumi-kun szívére pályázó Naomi Mizukitól, a diákrendőrség lökött tagjain át, az osztálytársakon keresztül, az iskola jelenlegi, egykori, vagy éppen elhunyt tanáraiig. De ha minden szimpatikus karit felsorolnék, akkor az életben nem végeznék, szóval térjünk át a rajzolásra, ami remekre sikeredett.

Kellemes stílus, remek karakterdesign, eszméletlen jó varázslatok. És a mangaka remekül tudta ábrázolni a karakterek érzelmeit is, ami kiváló aláfestésül szolgál humornak.

Mert humor az van, méghozzá veszett jó. Egyfelől a szereplőgárda is kellőképpen hibbant, másfelől a helyzetek, amikbe kerülnek, is annyira abszurdak, hogy az ember lefordul a székről röhögés közben. Külön meglepetés, hogy hősünk kiemelt jellegéből fakadóan nem gyengén érvényesül a tekintélyelvűség. Ezért kb. ő az első ecchi-vígjáték főhős, akit nem szednek szét a csajok, ha véletlenül betéved egy bikini partira (bezzeg Iset XD), és tökmindegy milyen közhelyes baromságot mond, a többiek úgy fogadják, mintha a próféta szólott volna belőle.

És ha már shounen ejtsünk szót a fightokról is. Mint említettem elég sok, meglepően fantáziadús és látványos varázslattal operálnak a karakterek, ráadásul a főbb szereplőknek megvan a maguk sajátos, a többiekétől gyökeresen eltérő mágiarendszere (Aika főleg illúzió alapú varázslatokat használ, Mitchon voodooban utazik, Mikuni pedig inkább a kézitusát részesíti előnyben, felturbózott képességekkel). Kuzumi pedig jobb híján az eszét (a történet folyamán ugyan kap egy M0 nevű képességet, aminek hála szökőévben egyszer képes semlegesíteni egy varázslatot, de az annyi, mint a szarnak egy pofon és csak ritkán, stratégiai megfontolásból használja). Ennek következtében kellőképpen látványos, ugyanakkor mégis inkább a taktikázáson, sem mint powerupokon alapuló csatákat láthatunk.

Ami pedig a végét illeti, azt mindenki döntse el maga. A kényszerű befejezés keserű szájízt hagyott minden rajongóban, de elég nyitott lett ahhoz, hogy folytatni lehessen. Reménykedjünk a legjobbakban.

Összegezve: Az Mx0 egy kurvajó manga, elkaszálásával pedig csak azt bizonyították a japánok, hogy a szemük mellett az ízlésük is ferde. Mindenesetre én, sok más, a világ gyermekmolesztálásra kevésbé hajlamos felén élő társammal együtt, remélem, hogy lesz még folytatása. És ha már ott járnak egy anime adaptációt is, köszi!

http://www.onemanga.com/Mx0/